Szaggatott érzelmek...( 4.+fejezet )

" -Ugyan már Zero! -kacagta el magát.- Nekem nagyon is fontosak a gyermekkori emlékeim,amiket veled együtt tölthettem,mert ...- nézett félre-...ott voltál mellettem,miközben nem is vettem észre,hogy Minoru-sama már mióta meg sem látogatott.
-Ohh..-lepődött meg kissé.
-És,...ahogy beléptél az életembe, úgy éreztem egy új kezdet időszaka indult el. Főleg...-és a nyakához nyúlt.- ..mikor megmentettél attól a vámpírtól..Azóta...azóta...-aztán feleszmélt,hogy valami furcsa érzés keríti uralmába,amit ki akar mondani Zeronak. Lassan ránézett Zerora. Csak nézte, mélyen a szemébe. Nem tudta mit mondjon..-Azóta...-halkan suttogta.
-Ayame!- rázta meg a vállát.
-Hahh? Mi az?
-Elbambultál..hajj- sóhajtott bele a hideg levegőbe, meglátszott a lehelete-..nem tudok minden másodpercben rád figyelni,miközben magadra nem is vagy figyelemmel.
-Bocsánat..-pislogott.~ Igen. Mindig ilyen. -mosolyodott el.-~Ezért szeretem...-aztán az agyán átsuhant valami. Szöget ütött a fejébe,amit előbb gondolt. Szereti? Hogyan? És miért ilyen,..ilyen döntésképtelen ebben, miért nem tud választ rá adni,hogy mert gyermekkori barátja,aki megvédte őt, aki most is mellette van.
-Hé! Ayame..-intett neki a fiú, ő már pár lépéssel előtte járt.
-Megyek! Bocsánat! ^^"
Egy város közelébe jártak. Amikor egy magas, fekete kabátos férfi közeledett. Cigaretta füstje hullámzóan haladt mellette el, léptei után. Kalapja majdnem szemében. Majd megállt előttük. Ahogy ők is.
-Hmph...rég találkoztunk.., Kiryu Zero.- nyomta szemébe a kalapját.
-Bűn.- szorította ökölbe kezét a fiú.
-Bűn?- lépett Zero mellé, kezét szája elé rakta pislogva nézve a férfit, és hol Zerora nézett,hol Bűnre. Majd a férfin megállt a tekintete. Átszaladt rajta mind,ami a múltban megtörtént vele. Ahogy beléptek a nagy sötét szobába. Talán egy nagy ablak volt ahol fény szűrődött be, de az is csak haloványan. Egy fiúval jött. A kezét fogta. Ő pedig nem értett semmit. Mit keres itt? Miért jöttek ide? Valójában mit akar most vele? Talán itt hagyja? De nem volt ideje több kérdésen gondolkozni..Tovább sétáltak és a kopogás keltette fel a gondolataiból. Beléptek. Egy magas, sötét alak ült az íróasztalnál. Kissé megijedt. Megszorította a fiú kezét,de épp,hogy megszorította, az elengedte és előretolta. Nem értette. Mit akar? Az alak felállt, közelebb lépett. Megemelte kalapját. Üdvözölte? Miért? Elhangzott benne a következő kérdések nyomai. Valamit beszélgettek. Sakkbábokról, meg védelemről. Még mindig nem világos. Halkan megszólalt: "Nem, én nem akarom!". Aztán mikor az alak közelebb lépett hozzá, és végigsimított az arcán, egyszeribben elfehéredett és elpirult az érintéstől. Majd az ajtó nyílni kezdett. Az alak érdeklődve nézett rá:"Így itt hagyod szegényt?Hogy teheted ezt, azok után...Hmph. Szánalmas! Menekülsz a fájdalmad elől?"Az megtorpanva csak annyit válaszolt:"Nem,már felálltam. Újabb teher után."Az alak visszanézett rá, kissé megdöbbent. Csak nem? Itt akarja hagyni?Pedig, pedig elfogadta annak ami! Milyen fájdalom? Teher volt eddig a számára? De, még is miért? Sokszorozódtak meg a kérdések fejében. Aztán elkiáltotta magát a fiú után: "NEM! Én...szeretlek!Te voltál az aki mindig is védett..., mindeddig...-fakadtak meg könnyei arcán.-Most eldobsz, mert...nem vagyok már fontos?" De mindhiába. Az ajtó becsukódott. Talán nem is hallotta meg amit mondott neki?Talán ő volt még is a hibás? Valóban? Ha így állunk, miért ilyen csalódott, vesztes? Majd...körülnézett. Az alak nem volt sehol. Úgy gondolta a fiú után megy, de megint a sötét szobába került. És eltévedt. Majd összerogyott. És a fejéhez kapott mindkét kezével. Ki akarta törölni a gondolatot,hogy magára hagyták, ki,hogy ez nem igaz, csak rémálom, hogy felébred, hogy őt még mindig szeretik, hogy ő nincs egyedül,igen..,fel fog ébredni mielőbb. Hitegette magát. Közben könnyei újra kibuggyantak. Csak előre tekintett. Még mindig fejéhez kapva ült ott lábain. Miért? Kérdezte meg utoljára magától....
-NEE!!!- rogyott össze Zero mellett.
-Ayame?- hajolt le hozzá kétségbe esve. Rázogatta, mert tudta,hogy nincs magánál.
-Emlékek..?- kérdezte mély hangon Bűn, és közelebb lépett hozzájuk. Majd Ayaméhoz akart érni,de Zero elcsapta a kezét.
-Ne merjen egy ujjal se hozzá érni! Maga miatt került ilyen sokkos állapotba.-támadta le,közben gyűlölettel nézett a férfi szemébe.- Maga még a sátántól is rosszabb! Mi maga?
-Hmph..-fújta el a csikk végét, és eldobta.-Ez megtisztelően hangzik, Zero. De nem hinném,hogy az én hibám,hogy a kislány ilyen állapotba került. Csak erre jártam. Bár ironikus,hogy a jelenlétem már ilyen sokkot vált ki.- halkan felkacagott.
-Ne...ne..ne bántsátok ..egymást.- észhez tért Ayame és Zero vállába kapaszkodott. Elpirult az arca, és levegőért kapkodott.
Bűn homlokához nyúlt.
-Láza van.- állapította meg.- És még én vagyok a hibás?- húzta össze szemeit.-Megbetegedve hagyod,hogy jöjjön ilyen időben?
-Amikor elindultunk nem voltál ilyen állapotba.- segítette fel a lányt.
-Bocsáss..meg.- ájult el.
-Jobb lesz ha hozzám jöttök el. Közelebb van. Majd ott pihen egyet.
-Persze, és még jobban gyötrik majd az érzelmek, az emlékei.- támadott szavaival Bűnre. De igaza volt.
-Hmm..igaz. De mind ezekért, ne engem okolj.
-Hahh..-lepődött meg egy másodpercre a fiú, majd félre nézett.-Az a féreg...Minoru.-mondta ki tiszta gyűlölettel a nevét.
Bűn elmosolyodott. Valaki itt nagyon gyűlöli a mi kis Bástyánkat! Gondolta. milyen jó. Akadt egy vetélytárs.
-Nos...,azt mondod ne vigyük hozzám, ezért...-nem tudta folytatni,mert háta mögül Emily toppant eléje.
-Bocsásson meg...-majd Zerora pillantott.- Ezek az ön barátai?
-Hmm.-majdnem elkacagta magát gúnyosan,de nem akart tiszteletlen lenni, főleg velük szemben,hiszen ők nem tehetnek róla. Ők csak áldozatok.- Barátok? Azt éppen nem mondanám. Csak, ismerősök.
-És a lány?- hirtelen reá szegeződött minden figyelme.Oda is lépett Zerohoz,aki már ölbe véve fogta. -Nagyon szép lány..-simogatta meg az arcát és hozzáért pár puha hajtincséhez, de meglepődött- Lázas? Jobb lesz mielőbb pihennie!-nézett rá aggódon Zerora.
-És gyógyszerre,ha már itt tartunk..-gyújtott rá újból Bűn.
-Magának is...-tette karba kezét Emily.
-Hm?- pislogott a férfi.-Jaa!-ébredt rá butaságára.És elnevette magát.
-Ne nevessen! Nem egészséges!
-Furcsa...- gondolkozóra fogta, egész nyugodt békés hangnemben.Erre Emily kissé megijedt.- ..,hogy miképp tud egy féldémon ilyen emberien édes lány lenni...
-Hah?-döbbent le Zero.Aztán Ayaméra nézett. Az arcát nézte. És abba gondolt bele,mit csodálkozik,ha ő meg egy vámpír. Ami lassan elvesztheti önmagát.
-De épp jókor jött. Látja, lázas. Mivel hozzám nem vihetjük, így remélem arra az időre még felépül,befogadja.- nézett rá Emilyre, de nem úgy,mint egy lányra,hanem egy vetélytársra, egy féldémonra. Szúrós szemmel, és rideg nyugalommal,amitől valahogy Emily elvesztette minden bátorságát.
-Rendben.-húzta össze szemeit.~Nem engedem,hogy egy ilyentől megijedjek.-gondolta mérgében.Majd kedves tekintettel Zerora nézett és megmutatta az utat merre menjenek. Bűn pedig,mint aki győzött elindult.Zsebre dugta kezét.Tudta,hogy belemart Emily büszkeségébe, sőt...azt is remélte,hogy találkoznak.Nem. Nem is remélte,tudta.
Aztán újra a tél évszakába lépett."


[nos döntsétek el, számotokra milyen volt, kissé befejezetlen,de lesz folytatása.:) Nem pont így terveztem,de megfelel^^ Kérek komit, szavazatot.^^ ONEGAISI MASU!*-*
Igen, úgy érzem nagyon is van értelme folytatni a plusz fejezeteket. Köszönöm annak a pár Olvasómnak. ^^]  

ZeRo *-*