A Múlt ismerőse...

 

[Tudom megint nem TCOR,de azt hiszem,legalább is remélem ma azt is írok,érzek rá egy kis késztetést.^^ Addig is olvashatjátok ezt. :) Szomorú,és szürke,tudom nagyon is lényegre tapintó. Számítok rá,hogy észre veszi. Sajnálom^^.]




" Ma letelt a két hónap. Igen. Letelt. Ősz van. Esőfüggöny torzítja el a képet.Temető. Szürke és fekete. Csak egy alakot látni. Egyedül. Felette fehér esernyőjét tartva,háttal állt. Mintha ez az egy alak világítaná meg a temetőt. Derékig érő hosszú szőke haja és halvány vörös felsője kilátszott ernyője alól. A másik karját lógatta,keze ökölbe szorult. A halvány kék szoknyája szélébe markolt. Egy sírkő előtt állott. Mozdulatlanul. Ajkai remegtek,majd szájában harapott,hogy elfojtsa a kikívánkozó sírást,ami legbelül ordítva akar kitörni szívéből.
-Miért....?- hallatszott halkan.Már csak úgy tűnt mintha tátogna. A szája mozgott,és akárcsak egy babának,hang nem jött ki rajta. De nem némult meg. Csak suttogta ami belülről ordított. Egy könnycsepp gördült le arcán,lecseppenve a fűbe. Aztán eldobta az esernyőt,amit a szél fel-felkapva arrébb dobott.
-Miért kellett neked meghalnod!!? Megígérted! Tudom,mert egymásnak ígértük meg,akkoriban...-újból megremegett az ajka,aztán annyira beleharapott,hogy kissé kivérzett,ami lefolyt az álláig.- Én nem akartam! És most? Mondd meg mit csináljak? Mi az,hogy lehetetlen?! Ígéret, kapcsolat, fontosság, megbánás....Sajnálom...-végül összerogyott...és a szavak már csak szakadozva jöttek elő belőle.-..saj..nálom..nagyon megbántam. Én érdemeltem volna meg...-hajtotta le fejét, a hátrahúzott lábai közé ült. Kezeit a fűbe nyomta öle között. Szoknyája széle vizes lett. És zokogott. Haja hamarosan benedvesedett a rászakadó esőzuhatagban. Nem érdekelte. Pedig már válla is megremegett,jelezve,hogy fázik. Meztelen karja libabőrös lett. Végül lassan felemelte fejét,egészen az égre nézve. Összehúzta szemeit a hulló esőcseppektől. Arca bepirosodott. Szemében üresség tükröződött,mint végtelen sötétség,ami azt mutatta,mennyi sérülés érhette őt. A fény azonban mégis mellette csillogott halványan,alig látszóan. Vizes haja rátapadt homlokára. Tincseiből legördültek a vízcseppek arcáról. Közben a könnyei is. Bár már nem tűnt olyan forrónak,melegnek a könnyei,mint máskor. Mintha egybe olvadt volna a sok esőcseppel,amelyek a testét verték.
-A múlt ismerőse..vagy..-suttogta szavanként..,kissé félmosolyt csalva arcára közben. Aztán lépteket hallott. Fekete ruhában közeledett. Nem is érdekelte,még mindig a sötétszürke felhőket bámulta. Csak akkor döntötte oldalra fejét,ránézve az alakra,amikor az mellélépett. Hirtelen meglepve találta magát. Mintha önmaga állott volna mellette. Aztán belenyugodott,hiszen mit lepődik meg ezen,hogy másik énje áll mellette feketében.
-Eső..?-nézett fel átlátszó esernyőén keresztül. Majd a sírkőre. -Milyen ironikus...hmph. Pedig megígérte.
-Igen...-suttogta bágyadtan. Látszott rajta,hogy megfázott. A másik mellé lépett kissé lehajolt az esernyőt feléje tartva.
-Tessék..,ne fázz meg jobban. Azt nem akarom,hogy pont ő után menj...
-Miért?-nézett fel a lányra üres tekintettel.
-Azt kérded? Nem tudok rá válaszokat. Sajnálom. A halál olykor elér anélkül is,amikor nem számítunk rá,hiába ígéret ide-oda. Valaki egészségesen is életét veszti...-hunyta le szemeit közben.
-Ne bölcsészkedj...nem illik hozzád..-nézett vissza a sírkőre. Elgondolkozva oldalra döntötte fejét.-Szerinted hova került?
-Hogy hova? Talán ahová mindig is akart menni..,az is lehet,hogy ez nem igaz. Hogy jó hely e,vagy sem,ahova halálunk után kerülünk...én ..-nem tudta folytatni,mert a lány meghúzta a ruhája szélét...-Hm? Mi az?-nézett le rá a szeme sarkából közben értetlen arcot vágott.
-Semmi....csak fontos...még mindig. Amikor azt hittem megromlott köztünk minden,és elérte a vég,utána rájöttem,hogy fájdalmasabb az egész,hiába romlott a köztünk való viszony. Feltört...a múlt sebe?...Most még jobban fog fájni,mintha valaki mással lenne. Nem bánnám,hiszen megérdemlem azt az érzést,ha már én mondtam neki,hogy "viszlát".
-Szerintem csak feladta...
-Feladta volna...? Sosem tűnt úgy..,de akkor miért élteti az? Az az érzés,ha most már a vég elérte? Sosem éltette...,hitegette magát. De egész életedben hitegetni magadat nem jó....
-Valóban nem. De nem hinni semmiben,az sem jó..-tudta,hogy ezzel rá céloz.
-Hehh...tudom. Ez is igaz. De mélyen,néha hittem. Csak az előérzeteim...
-Hmm...
-Nem tudom...,de érzem,ez az én hibám. Ha nem mondtam volna azt,akkor még...-remegett meg ajka...,vissza akarta fojtani a könnyeket és a sírást. De ez valahogy nem sikerült. Kezébe temette arcát. És hangos zokogásba kezdett. A másik lány lehajolt hozzá. És simogatta nyugtatólag a vállát. Közben az eső kezdett csendesedni...Világosodott az ég. És csak a növényekről lecseppenő csepegést lehetett hallani. A fekete ruhás lány kipillantott az esernyője mögül,az égre. A távolba.
     ~Innentől..nehezebb lesz...-gondolta és összébb húzta szemeit."