"Színek és hangok visszhangoztak fejembe...,éreztem, az a Múlt gyermekeinek emlékei, mert az enyémek fekete-fehérek és némák voltak. Lassan felemeltem álam, a füzér megcsörrent a nyakamban, a kulcs alakú medalion pedig megcsillant a sötétségben. Csak a Hold fénye szűrődött át az ablakon, megtörve a sötét szobát. Ugyanez a fény csillant végig a sarokban lévő pókháló szálon is, gyenge mosoly hagyta el ajkam,ahogy végigszaladt rajta a fény, és megmutatta a Fekete Özvegyet.
A falhoz voltam láncolva...a karjaimat lassan már nem éreztem. A csuklómon szorító bilincs már kikezdte a bőröm,és az alvadt vérem folyása látszott meg rajta. Már hét éve ebbe a szobába zártak. Voltak szárnyaim...de azok megsérültek mikor idezártak. Egyik szemem bekötve volt, az alól már nem könny jött, többé nem,csak vér. A másik szememből pedig ugyanaz a sós vízcsepp távozott ,mint régen a most bekötött szememből. Régen belenyilallt a fájdalom,de már egy ideje nem érzem. Csak a tompa hiányt nélküle...Hét éve még erősködve,minden erőmet felemésztve rángattam a láncokat...de kiderült egy kalitkában vagyok bezárva...nem csak a szoba sötétje zárt el a külvilágtól...és..Tőle. Rácsok...rácsok amik körülölelnek ...és minden reggel üdvözöltek fényükkel,azonban a hét év során elvesztették fényességük..és kopott,porossá váltak...
Nyílt az ajtó... fény kelt a szobában...a lány fellélegzett.
~Fény...-csillant meg jobb szemében..- ..pedig mennyire gyűlöltem...
-Sayuri...- hallatszott egy férfi hang, árnyéka közeledett. Letelepedett a lány elé. Az állát felemelte.
-Bűn..-suttogta egészen halkan.
-Üdvözöllek a fényben...remélem..tetszik...
-Ne légy ilyen nyájas velem...-mosolyodott el.
-Te meg ne erőltesd a mosolyt,ha lehet...- és hirtelen elpattantak a bilincsek. A lány előreesett. Bűn pedig felemelte...
-Tudod...- nézte a padlót üveges szemmel-...én gyűlöltem...én mindig is gyűlöltem,...a fényt...
-Hmph..- hunyta le szemét a férfi- Meggyógyítalak amennyire tudlak...feladatod van...és Őt kell megtalálnod...újra..hogy egy testben lehess vele.
-Aya..me..- tágultak ki szemei...- hiszen...az nem olyan egyszerű...-mosolyodott el..- Érzem,hogy talált valakit magának...
-Igen...de elvesztette...
-Nem...Zerot nem fogja...
-Hm..-kissé elvigyorodott-,hogy te már ott jársz...? Végül is az érzékeidben sosem csalódtam...Maya...-suttogta.
-Köszönöm...
-Hogy?- csodálkozott el.
-Köszönöm..- örömkönny hullt le jobb szeméből...-köszö..nöm...
-Nem tesz semmit...- vitte ki ölben.
A lány ráhajtotta a mellkasára fejét. A szívdobogás számára kellemes dallamként játszott. Őszinte mosolyt csalt arcára. Lehunyt szeme alól könnycsepp húzódott meg,és mintha a sebesült szemén lévő kötés alól is csillogott volna ez a fény.
~Végre...Vége az Árnyék és Sötétség Éveinek...-ez volt utolsó gondolata, mielőtt a Bűn a fotelba tette volna,és elájult.."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Véleményre, kritikára adok, nem kötekedésre, és nyelvtani kötözködésekre. ^^