Lillie

Gyermek volt. Mélykék szemeiben még is fellángolt a sötét gyűlölet. Ott ült, felhúzott lábbal a szoba sarkában. Mindig a védtelent mutatta, ismerte az embereket. Az érzelmeiken ugrándozott, mint valami tárgyakon,amit ő nem érzékelt. A hatalmas szoba még kisebbnek mutatta őt. Nagy, üvegkeretes ablakán homályos hajnal fényei töltötték fel fénnyel a szoba szürke színét. A kislány körbefonta karjával lábait, és térdére hajtotta fejét, tekintete az ablak felé irányult. Hosszú, holló fekete haja lágyan leomlott fehér, díszes egész ruhájáról, ami a földig leért. Arcán halványan megrezdültek ajkai egy mosolyra, majd  hirtelen kinyújtotta lábait, és a kezeire támaszkodott. Lábát ide-oda ringatta, és mosolya egyre jobban megült arcán. Aztán nevetésbe kezdett. Érezni lehetett belőle felszabaduló gúnyt,és gőgöt. Kacagása bevisszhangozta a nagy szobát. Végül lenyugodott. Egyik kezét maga elé emelte, mutató ujját körkörösen megmozgatta,amikor egy kis, fényes, aranyszínű fény pislákolt előtte, majd egyre több ugyanolyan. Körbe-körbe cikáztak keze felett. Szemei csodálták ezeket a fényeket, és még is elvesztek abban a mély kékségben. Szerette a fényt, a ragyogását, és azt,ahogyan kihuny. A kis fénycsóvákat eggyé formálta,amit marokba vett, majd erősen markába szorította, amitől eltűnt.
                                                 *
Lillie Diedrich. Kilencéves. Vércsoportja: A. Szülei korán elhaláloztak, árvaházban élte napjait, azonban egy hónapja befogadta egy német, nemesi család, Diedrich-ék. A "Lillie" nevet anyjától örökölte, csak a családneve változott. Hatalmas birtokra került, Berlin csendesebb vidékén. Amíg az árvaházban élt, megtanult küzdeni, komoly, s határozott lány lett belőle. Sejtette,hogy ezért is fogadta be Anne Diedrich és férje, Claus Diedrich. Hogy miért kellett küzdenie? Nos nem éppen egy gazdag család sarjából való Lillie. Árva volt a többi is mellette ez tény, azonban feljebb hordták az orrukat, kikezdtek a lánnyal,amiben csak tudták tépték, és lelkileg összezavarták a lányt. Még a gondozó dadus is. Ugyan is ő sem értette,hogy engedte meg az igazgató úr magának,hogy egy zsebpiszok gyermeket befogadjanak egy eléggé gazdag múltú árvaházba. Ez igaz, hiába volt árvaház, de a szegényebb sorsú árvákat nem fogadhatta be a Jedermanns Unterschlupf (Mindenki Menedéke) Árvaház fedele alá, azokat utcára dobták,ha csecsemő volt, ha ruhátlan, vagy esetleg beteg. Árva volt, és szegényes, utcán a helye. 
Lillie-nek nem volt könnyű, hiába volt vele elnéző,akkoriban az igazgató úr,amikor még három éves már elmúlt, sajnos a jószívűség, inkább a farkasok közé dobást jelentette. Igaz, még akkor nem kezdtek ki vele, csak a gondozónő, Miss Elliebell. Brit nemzetiségű volt, az árvaház nyitásával került ide. Kedves nőnek tűnt, mivel még nem tudta,hogy Lillie csak egy szegény család sarja. Aztán minden megváltozott,amikor kicsit utána nézett, Lillie aktájának. Onnantól kezdve mindenben keveset adott a lánynak, mint a többinek. Lillie tűrte, végül is, csak arra jutott,hogy ő nem akar felnőni,ha ilyen lesz ő is, csak hogy ő sosem fogta fel,hogy miért bánik vele így Miss Elliebell. Nem kellett hozzá sok idő, hatéves lett, a születésnapját ünnepelte volna aznap, csendesen, titokban némi örömmel, de amikor a reggel elérkezett, egy nagy hideg víz köszöntötte. Szobatársai, Amy és Zack volt a tettes. Aznap este be is lázasodott, és onnantól megkezdődött a túlélés, a tűrés, és,hogy túllépjen, minden negatív élményen. Az volt a szerencséje,hogy az estét már nem töltötte szobatársakkal,mivel elkülönítették egy külön szobába, az igazgató úr jóvoltából. Nem értette,hogyha ő a vezetője ennek, miért nem tesz ellene? Miért fogadta be, miért adta oda a farkasoknak,és dobta bele a szenvedésbe? Gondolkozott ezen kérdéseken, elalvás előtt. 
De akármilyen szörnyű is volt az a hat év, annál édesebb bosszúra szomjazott,ahogy elkerült onnan. Lehet kilenc éves volt, de úgy érezte az embereket nagyon jól megismerte. Az igazgató úr távozásakor adott neki egy vaskos, régi könyvet. Fedelén egy szó volt: Mágia. 
Amikor megérkezett a Diedrich birtokra, felszabadult benne valami. Pördült párat az udvar füvén, majd hanyatt vágta magát benne.
Anne feléje hajolt.
-Örülök,hogy kimutatod az érzelmeid, kicsim,hogy örülsz,hogy végre van családod.
-Anne! - morgó, mély hangon szólalt meg férje,- ideje megebédelnünk! Lillie,te is gyere, hiszen a szobádat sem láttad még. -mosolyodott el.
A lány felkelt a fűből, majd újdonsült szülei után sietett a házba, fel a hosszú lépcsőn, ami szinte végtelennek tűnt. Néhai álmait idézte fel, amiben sosem ért véget a lépcső, és közben sötét árnyak húzták lefelé, de most úgy érezte eljut a végére,egy szebb helyre. Boldog volt, annak látszott, de ez valahogy nem volt elég neki. 
Még aznap éjszaka a nagy szoba sötétjében elővette az igazgató úrtól kapott könyvet. Lehuppant, terpeszbe rakva lábait, a szoba közepére, az ágy szegletére. Amikor hozzáért a könyvhöz érezte,hogy valamiféle kisugárzás befolyásolja, de most megtudja mi az, kinyitotta. 
A szoba némi fénnyel megtelt, a könyv lapjai aranysárgán ontották a fényt. Azonban lapjain, egy betű sem volt. Lillie elcsodálkozott, tovább lapozott, de még egy kopott betűt sem látott, így a legelső lapra lapozott vissza.
-Hmm..., kár,hogy üres a könyv, az igazgató bácsi átvert engem...-mondta halkan. Ekkor hirtelen betűk kezdtek el íródni a lapon: " Tévedsz! Hiszen minden varázskönyv ilyen. Látszólag üres, de beszélj hozzám, s segítek Neked megtudni mi is az a mágia!"...Lillie döbbenten nézte a sorokat,majd eldobta a könyvet magától, és hátra felé kezdett el kúszni. 
-Ne..nee bánts, kérlek...Én jó kislány vagyok, mindig...csak...
~Tűrted a szenvedést..?- szólalt meg a könyv, férfi hangon.
-Hahh?...
~Meglepődtél?..Ne aggódj. 
-De hát, nem csak betűkkel tudsz válaszolni?
Ekkor felcsendült némi kacaj, és a könyv egyre nagyobb fényt ontott magából,amitől Lillie csak hunyorítva látott mindent,amikor aztán egy magas alak állt előtte, piros palástban, ezüst, rövid hajjal, és mosollyal az arcán,a könyv pedig az alak lába mellett hevert.
~Még sem akarod megismerni a...,mágiát, Lillie?- kérdezte tőle sejtelmesen,ahogy egyre közelebb lépett.
A lány nyelt egyet. Nem értette az egészet. "Csak álmodok, biztos csak egy álom", gondolta magában.
~Pedig nem az...
-Olvasol...a gondolataimban?- lepődött meg Lillie.
~Ezek szerint. De, ne légy ilyen félős, kérlek. Nem bántalak, azért vagyok itt,hogy segítsek.
A lány kicsit megkönnyebbült. Felhúzta lábait, átfonta karjával és a fiúra nézett. 
~Leülhetek melléd?
-Öhmm..igen..., de megtudhatnám a neved?
~ Tom vagyok, de mindenki más csak Tücsöknek, vagy Zöldfülűnek becéz, jószerével a gúnyneveim, amit más mágus társam adott, de Te hívj Tomnak.- zavartan nevetett miközben leült Lillie mellé. 
A könyv előttük hevert, nyitottan, mint valami tábor tűz, ugyanis attól,hogy a fiú a könyvből kilépett, a fény nem veszett el belőle. Némán ültek egymás mellett, mivel a fiú érezte,hogy a lány elzárja magát a külvilágtól,hogy talán némi közvetlenséget gyűjtsön az ismerkedésükre. Lillie szemében a fény csak úgy játszott, elbűvölte a látványa. És valamiért úgy érezte könnybe lábad a szeme..


[nyugalom, folytatom...habár a végére kicsit már összecsaptam, mivel elhúzódott az írása este 10re :"D és a zene amely ihletet részben ]