Tört játszma az érzelmekkel

Zsebébe süllyesztette bal kezét. Az oszlopnak dőlt. Másik kezével a csikket fogta. Kifújta a füstöt. Az égre meredt. Az járdán ahol állt,nem volt forgalom. Úgy tűnt ez a városrész,nyugodt,csendes..,talán ezért is szerette. Az égen halványan mosódtak szét a felhők. Egy repülőgép is köztük feszített. Fehér,hosszú csíkot maga után húzva. A Nap nyugodni kezdett. Az ég kékes színe, narancsvörösre festődött. Milyen szép. Akár egy festő. Amíg napközepe van kékkel tölti meg az eget,és néhány kosza fehér felhővel. Ha pihenni tér átfesti mindezt narancsos vörösre. Hajnalban meg az esti sötétkék fényekkel kel fel. Természet adta művészet. Nyár vége volt. Késő délután. Most már hamarabb közeledett az este.
A fiú csak unottan támaszkodott tovább. Igen,úgy tűnt,mintha unná, bár örült ennek a nyugalomnak. Amely ha nem is mindig,de élete részébe költözött. Nem sok,de ez is megteszi. Gondolta mindig. Aztán lépteket hallott. Mintha egyre lassabbak lettek volna,ahogy közeledettek. A fiú oldalra nézett. Egy lány állt tőle pár méterrel. Kissé meglepődött. A lány ziháltnak tűnt, kissé gyorsabban vette a levegőt,látszott ahogy a mellkasa emelkedik fel-le. Zöld szemeiben néma csillogás tükröződött. Hosszú szőkés barna haja kissé meglengedezett a gyenge szellőtől. Iskolai egyenruhájában volt.
-Úgy tűnik,most én vártam rád. - mondta a fiú.
-Bocsáss meg! Nem szokásom késni.
-Tudom...,de ne kérj bocsánatot. Nem érdekes.- dobta el a csikket..és eltaposta. Lesütötte szemeit.
-Mondd...- lépkedett a fiúhoz közelebb-..jól vagy?
-Megvagyok.
-Mindig ezt mondod.- hajolt le,hogy lássa a fiú tekintetét.- Ugye nem gondolod,hogy ezzel lerázol?- biccentett.
-Hajjj..-sóhajtott bele a levegőbe.- Nem kell aggódnod! Meg aztán...
-Igen? - pislogott a lány.
-Nem is tudom,hogy kezdjem...,elég bonyolult.
-Megszoktam. Te mindig bonyolult dolgokon rágod magad. - vállára emelte kezét.- Főleg,ha én túlbonyolítom!- mosolyodott el.
-Ööö...- nézett rá,szinte már kétségbeesetten,hogy is mondhatná el neki a dolgot.
-Ó! Mi az? - aztán leengedte a kezét.- Most sem mondod el...- nézett félre.
-Tudod ...,egy ideig...nem leszek..- nyögte ki..,de nagyon a torkában volt,az hogy hogy fog rá reagálni.
-Nem leszel?- nézett fel újból, üvegesek lettek szemei.- Mennyi ideig? Talán most túlórázol? Megint...-aztán biccentett egyet.- Én tudod,hogy várlak! Levelezgethetünk tovább. ^^
-Nem várhatsz rám örökké.
-Hogy...- most esett le neki...Ajkába harapott,hogy feltegye a kérdést.- El-mész?
-Jobb lesz...így.- nézett félre.
-Miért nem nézel rám? Miért? Félsz szembekerülni azzal,hogy én mit reagálok? De...miért lesz jobb? Hiszen mi...- csuklott meg a hangja.
-Hahh?...- tágultak ki szemei, és összeszorította fogait.- Nem érted! - emelte rá tekintetét a lányra,s mintha a szavaival megtámadni akarná.- Téged akarlak megvédeni! Magamtól!
-Magadtól?- a mellkasához húzta kezét...kissé tétován egyet hátralépett.- Miért csinálsz úgy,mintha köztünk semmi fontos nem lenne?
-Éppen ezért,...te buta!
-Hah?- lepődött meg.
-Fontos vagy!
-És azzal leszek fontos,hogy te...te elmész?
-Öhm...
-Azt akarod mondani..,hogy megoldod magad? Azt? Hogy eddig,eddig a pillanatig, nem volt senki aki folyton aggódott érted? Nem? És számodra az szánalmas,hogyha elbuktál, vagy bajod van,akkor ne ahhoz menj,akiben bízol,aki szerinted enyhítené?Hogy..hogyan...-nyelt egyet, de akkor már lecsordultak a könnyei.- Szerinted én mi a francnak vagyok?!!- kiabált rá, a szemébe nézve. Bár sokat nem látott a könnyfátyol mögött.- A barátok arra valók,hogy elváljanak egymástól? Csak azért mert abban hiszel...,abban,hogy csak a szerelem köthet össze mindenkit? Egy lányt és egy fiút? Honnan veszed ezt?...- remegett az ajka, és a kezei.
A fiú alig mert szembenézni azzal amit mondott neki a lány. Összehúzta szemöldökét.
-Ajj, ne sírj már miattam..- nyúlt volna hozzá,de a lány eltolta.
-Miért ne? Mert ki sír miattad? Van még valaki?
-Nincs...- nézett félre.
-Barátok vagyunk. Nekem is neked is fontos köztünk a kötelék. Most,hogy már mindent magadra veszel, ezt a köteléket el akarod szakítani? Azt hiszed könnyebb lesz nekem....,mert nem..,éppen hogy nehezebb..., és nem veszed figyelembe... nem érted,hogy van időd még? Én itt vagyok. Azért vagyok neked,hogy segíthessek...,nem élhetsz azzal,hogy te megoldod. Azért fordultál ehhez a dologhoz,mert eddig nem volt senki...,vagy talán..., én sem vagyok...olyan,aki figyelembe veszi, mi van veled...?- húzta félre száját.
Kissé ledöbbent a fiú.
-Dehogy nem...
-Nem is hiányoznék..,valld be...
-Dehogy nem!...csak elnyomom..., a hiányod...- az utóbbiakat egyre halkabban mondta.
-Az olyan,mintha nem lennék fontos. De ha nem mész el,hiány sincs...., nem kell megterhelni azzal is magad,hogy elnyomod...És én érzéseim? Azokkal mi van? Azt hiszed,egy idő után eltűnik minden, a nyomok,amiket hagytál bennem? Azt hiszed?- szorította ökölbe gyenge kezeit,a könnyei már arcára száradtak...
Már kezdett homályosodni. Majd halk cseppek koppanását lehetett hallani. Végül zuhogni kezdett.
Mindkettejük bőrig ázott. Némán egymással szemben álltak. Mintha nem vennék észre,hogy eláznak.
-Nem tudod..,mit követsz el...- motyogta az orra alatt a lány.- És mégis mennyi időre?..
-Nem tudom..
-Nem tudod?!- csattant fel.- Akkor miért mondasz nekem képtelenségeket,és felizgatsz? Nem is veszed észre,hogy ezzel milyen hegeket szakítasz fel bennem,hogy ezeket mondod...képtelen vagy megérteni...Hazudni..bűn...- újból megremegett az ajka... és hátrálni kezdett.
-Nem hazudtam...
-Hmph. - állt meg.- Az egészet...- majd szájába harapott.- Holnap itt találkozzunk...
Ennyit hallott és mire felnézett,csak a néma esőfüggönyt látta maga előtt.
-Rendben. Itt leszek!- kiáltotta a semmibe.~Én ostoba...

*đ*



Késő délutánra járt az idő. A lány ott állt az oszlop mellett. Remélte hogy ma nem esik. Milyen ironikus,hogy pont akkor esett,azon a keserű napon. Eddig sosem esett. És itt találkozgattak. Még régebben a fiúnak mutatta meg ezt a helyet. Nyugalom, csend. És leírhatatlanul szép környezet. Mivel a házak mellett nem volt kerítés, látni lehetett a szebbnél szebb kerteket. Olyan nosztalgikus és szabad érzés fogta el.
Olykor karórájára pillantott. Nem sokára homályosodott. Várt. De a fiú nem jött. Pedig hallotta mikor azt kiáltotta neki,hogy itt lesz. Számára ígéretnek hangzott,ahhoz képest,hogy lassan elválnak útjaik. De éppen ezt nem akarja. Ezért vár rá,hogy kijózanítsa,hogy ráébressze, miért kell maradnia...,hogyha annyira fontos,akkor ne kiszakítsa belőle a létet,hanem értékelje a barátságát. Hogy mit is jelent az,ha van valaki aki bízik benned,és megismert.
De...mindhiába. Eltelt a szürkület ideje. A csillagok is felcsillanni kezdtek. A lány átkarolta karját. Fázni kezdett. A torkában mintha tüskék lettek volna. Sokat nyelt. El akarta fojtani a sírást. Még ha nem is jár erre senki,nehogy meglássák,főleg a fiú. Még vár...,még mindig. Várt, és várt. Talán egy hazugért vár ennyit? Nem. Nem hiszi annak. Akkor miért...? Miért tűnik annak? Elárulták az érzései? Vagy...elment? A tudta nélkül?...Lehetetlen!
Akkor aztán nem bírta. És lerogyott az oszlop tövébe. Hangos zokogásba kezdett. Bőgött,ahogy a torkán kifért. Fázott. És remegett. A könnyei pedig az aszfaltra csöppentek. Azt kérdezte: Miért nem mond el soha semmit? Miért kell a kisujjamból kiszopnom,hogy mi van vele? Szép gesztus..,hah? Ez egyenesen a velem való hátba szúrás!...Nem tudtam vele megértetni időben..., nem... elbuktam. Egy rohadt nagyot. Milyen ostoba, hülye liba lehetek...Naivság? Mi az nekem...?
És félig kinevette magát, félig meg a könnyei folytak egyfolytában. Kegyetlen játékok...Tört angyalszív, és egy hiú várakozás....

FMAfanfiction_1.rész: Rejtélyes támadás..

[ tessék itt egy kicsi belőlem :P. Az FMAotakuból egy kis történet. :) Remélem tetszeni fog. :D ]

Amestris. Az ország szíve: Central City. Minden központja. A Führer innen vezeti ezt az országot.
Central szűk utcáin a lakók élik mindennapjaikat. Sétálnak, beszélgetnek. A gyerekek szaladgálnak.. Minden olyan normálisnak,...tűnik. Az utca befelé egyre szélesedik. Ahol már magasabb épületek, emeletes házak tornyosulnak. A forgalom egész békés, nem sűrűn,de feltűnik pár autó. Köztük a centrali katonák autója is. Úgy tűnt mintha valamit keresnének. De csak alaptempón tovább hajtanak. Talán nem is sejti senki,hogy a csatorna mélye mit rejthet? Valószínű. Elég átlagos napnak nézhettek elébe. Csakhogy,az egyik nem várt pillanatban, a járdaszegély melletti csatornarács a levegőbe repült. Mindenki meghökkent. Amikor az földet ért,elég megviseltnek nézett ki,ahhoz képest,hogy tömör vasból volt. Az emberek lélegzetvisszafojtva várták mi lesz ezután. Vajon mi okozhatta ezt? Hiszen magától nem repül fel egy csatornarács. A csatorna sötét zugaiban, egy vöröslőszempár villant fel,aztán hirtelen egy árny bukkant elő a levegőbe repülve. Földet ért. A lakók megrémülve szétszaladtak, minél biztonságosabb helyre. Főleg a nők és a gyerekek. Elég vadnak és elszabadultnak látszott. Egyfolytában szúrós pillantásokkal nézte az embereket,amelyek elmenekültek. Hasonlított egy hatalmas farkashoz,de karmai láttán elég mutáns egyednek volt nézhető. Egy kiméra. Elég undorító egy alkímia,állatokkal és lelkekkel áldozni fel valamit,hogy ilyen szörnyetegfélét létrehozzanak.
Majd a semmiből egy hatalmas lángcsóva robbant a kiméra felé. Azonban a támadás elől kitért, éppen hogy súrolta. Honnan is származhat ez? Nem mástól,mint az állami alkimisták egyikétől: Roy Mustang ezredestől. Határozott léptekkel közeledett a szörnyeteg felé. Egyik kezét most is zsebébe csúsztatta. Kék egyenruhája árulkodott,hogy katona,de szíve mélyén ő is egy közönséges ember volt,aki a szeretettei és barátai segítségével jutott idáig,hogy egyszer aztán Führer lehessen.
Lassan feloszlott a porfelhő amit a támadás hagyott maga után. Roy megállt. Elmosolyodva lehunyta szemeit.
-Hmph. Elég fürge egy jószág vagy...-pillantott fel, és farkasszemet nézett vele. - Most, Acél!
Újabb támadás érte a kimérát. Ami azonban hátulról közeledett. Egy szőke hajú fiútól. Acélpengéje megcsillant a napfényben és támadást mért a szörnyre. Hiába a jól megtervezett támadás, az a kis seb csak még nagyobb vadállatot csinált belőle. A fiú meglepetésére,pár gyors ugrással Roy közelébe érkezett,távol a kimérától. Kis híján felszabdalhatta volna, így csak a vérvörös palástja úszta meg,ami rendesen megszakadt.
- Nem szeretném ha egy ilyen semmirekellő dög végezne veled!
-Ne most osztja nekem az észt,ezredes! - és a palástját ledobta.- Most elintézlek! - csapta volna össze kezeit Ed. De abban a pillanatban egy hasonló tapsot hallott meg. Az alkímia villámszerű erői a kimérába irányultak. De ezek az erők,nem szemből, Edwardtól érkeztek hanem a szörnyeteg mögül. Roy és Ed nagyon meglepett volt. Nem értették az egészet. Aztán a másik pillanatban a kiméra felrobbant. Teste egyszerűen semmivé vált. A nyomán csak hatalmas füstfüggöny keletkezett,ami épp kezdett szertefoszlani. Azon túl egy alak lépteit lehetett hallani; éppen távozóra fogta. Ed számára gyanúsnak tűnt ez a fickó. És hirtelen kiszúrta az alak csípőjénél csillogó ezüstláncot.
-Hé! Te egy állami alkimista vagy?- mutatott rá kérdőre vonva. Erre egy pillanatra megállt az alak.
-Állami Alkimista?- csodálkozott el Roy.- Nem emlékszem,hogy új alkimista érkezett volna...- gondolkozott el.
-Haha...- csillant fel a foga fehérje egy kellemes,halk kacajra, de mire a füst feloszlott teljesen, az alak eltűnt.

Furcsa ismerkedés..(5. +fejezet )

" Egy homokos úton haladtak. körülöttük növények. És avar. Igen. Az ősz. Miért éppen ősz? Gondolta magában Zero. Ha az előbb a téli utcákat járták,most meg?...Ez furcsa. Meg akarta kérdezni az előtte haladó Emilytől. De mikor az a válla felett ránézett, valahogy nem tudta megkérdezni.
-Azon töprengsz,hogy lehet itt ősz,mikor a tél hidegében jutottatok el eddig?
-Igen. - meglepettnek látszott,de tudta,hogy a lány gondolatolvasó lehet.
-Hahaha..-halk kacaj tört fel belőle.- Nagyon okos vámpír vagy!-biccentett.- De csak,hogy tudd, mikor kihalt ez a város,abban az időben ősz volt. Itt megállt az idő...
-És te itt laksz?
-Igen. Jobban mondva távolabb a várostól.
-Értem.- majd rápillantott Ayaméra,aki eszméletlenül kapkodta a levegőt.
-Meg is érkeztünk!- állt meg Emily egy kicsit nagyobb viskó előtt,és a faajtóra koppintott és az benyílt.
Miután Ayamét ágyba fektették,és hideg vizes kendőt raktak a homlokára,Zero leült mellé,mint valami őrző. Emily a szoba másik végén az ablak mellett állt, és a függönyt résnyire elhajtotta. Gyanús tekintettel nézett kifelé.
-Nem kell így őrt állni mellette. Nem fogom bántani.- szólalt meg hirtelen, megtörve az egy ideje lappangó és nyomasztó csöndet.
-Egyáltalán nem azért ülök itt.
-Értem.- nézett rá,majd biccentve egyet elmosolyodott.Furcsán váltakozott a személyisége. Hol a féldémon beszélt belőle,hol az édes, ártatlan lány. Ami feltűnően ijesztő volt és bizarr. -Nem vagy valami beszédes? Kérsz valamit? Teát,kávét? Mit iszol szívesen?-lépett közelebb. Meztelen lába alatt halkan megnyikorgott a juharfa padló. Kissé előre hajolt Zerohoz,hátra helyezte kezeit. -Érezd magad otthon! Sajnálom ha ijesztőnek látszom. De néha nehéz elnyomnom a féldémon énemet. És akkor igen rideg és komoly vagyok a másikkal szemben.
-Öhm..-pislogott Zero.- Nem ijedek meg egy féldémontól.-fordult Ayame felé.
-Ühm.- mosolyodott el- Akkor jó. Tudod nagyon örülök most.
-Még is miért?
-Hogy vendégeim vannak a születésnapomon!^^ Úgyhogy mindent elkövetek,hogy otthonosan érezzétek magatokat.
-Nem szándékozzunk itt leragadni. Gondolom nincs szükséged potyautasokra.- válaszolt hűvösen Zero. Bár nem gondolta komolyan. Hiszen nem is igazán tudja hova menjenek. De Ayamét mindenképpen meg akarja védeni,és ha tehetnék a Pavilont visszakobozzák. Ha ellenállnak,akár erőszakkal. És ilyenkor a gyűlölet csillan fel a szemében.
-Ahahah..-nevetett fel Emily- Te neked mindenre nem a válaszod?
-Hmph.
-Nah!- bökte meg a vállát. Mivel nem kapott rá reakciót rákérdezett:- Nagyon fontos lehet neked ez a lány.
-Igen. Az.-válaszolta nyugodtan.
-Érdekes. Most teljesen nyugodt lettél,hogy elővettem ezt a témát. -kacagott egyet hozzá.
-Muszáj,mindenbe belekötnöd...-sóhajtott fel.
-Talán idegesítő vagyok?
-Nem érdekes.
Aztán Ayame keze megmozdult. Zero fellélegezve megfogta és várta,hogy a lány végre felpillantson.
-Sötét...minden...sötét...-suttogta még mindig csukott szemmel.
-Ha kinyitod a szemed,akkor talán nem lesz sötét!- kuncogott Emily.
Ekkor aztán lassan felpattantak a szemhéjai. Bágyadt tekintettel nézett fel a két alakra.
-Minden rendben.- mosolyodott el.
-Akkor én hozok teát! - ugrándozva lépett ki a szobából.
Ayame felült. Kezét ölébe tette,és kissé szédülve nézte a takaró gyűrődéseit.
-Jól vagy?
-Igen. -aztán az ajtóra nézett,ahol Emily lépdelt ki.- Érdekes lány. Hol vagyunk?
-Emilynek a házában. Állítólag ma van születésnapja. Örül,hogy vannak végre vendégei. És mivel meglátott minket úgy gondolta felajánlja,hogy itt felépülj a lázból.
-Ohh, ma van a születésnapja...,és egyedül lakik itt.
-Egy féldémonnak nem olyan rossz a magány.
-Tévedsz...-lépett be. Kezében egy tálcával. Rajta három gőzölgő bögre volt.
-Zero! Biztos neki is rossz...végül is egy lány a másik fele. Ugyanúgy vannak érzései.- szólt rá Ayame.
-Tényleg aranyos lány.- tette le a kis asztalra a tálcát. - Azonban faragatlan vagyok. A nevem Emily Arakawa!- nyújtotta kezét a lánynak. Az kezet fogott vele.
-Én pedig Ayame vagyok.
-Kiryu Zero vagyok.- fogott vele kezet a fiú is.
-Nem bízik bennem,ugye észrevetted?- fordult Ayaméhoz.
-Öhm. Ne is foglalkozz vele,mindig ilyen...Ahahah..-nevetett.
-Mi az,hogy ne foglalkozz vele?- kérdőre vonta.
-De te mindig is ilyen voltál. :)
-Hajjj..-vakarta meg fejét inkább feladva a dolgot.
-És...ezért szeretlek!- ölelte át.
-A természetem nem valami vonzó,hogy szerethetsz..?
-Én elfogadlak!
-Látom nagyon szoros a kötelék kettőtök közt.-nyújtotta át a két bögrét Emily.
-Ühüm.-bólogatott Ayame és belekortyolt a teába.
-Nem vagyok valami nagyon ügyes főzésben, szóval nyugodtan mondjátok meg ha szörnyű. - tarkójához kapott Emily, kissé kinevetve magát.
-Egész finom.-állapította meg Zero. -Egyébként sajnálom az előbbieket. És boldog születésnapot.
-Köszönöm.
-Amúgy amit előbb mondtál...-nézte önmagát Ayame a teában. És a gőz kissé elbódította.
-Mondd csak...
-Már gyermekkorunk óta együtt vagyunk! És egyszer Zero megmentette az életemet egy vámpírtól.
-Értem most már. De Zero is vámpír.
-Tudom. Tudom,hogy az....-ekkor a fiú felállt és kisétált.
-Valami rosszat mondhattál...?
-Üh-ühm..-csóválta fejét.- Nem. De néha elfelejtem,hogy mennyire is fájdalmas Zeronak ez az egész...hogy ő is vámpír. Jobb ha nem beszélünk róla. Ő mindig is ilyen volt. Nagyon ritkán,szinte sosem engedett közel magához. Habár gyermekkorunk óta ismerem,mégsem tudtam úgy igazán kiismerni...-majd a nyitott ajtón nézett ki,ahol Zero távozott. ~Zero...sajnálom...

*



Eközben Bűn még mindig a tél utcáit járta. Úgy gondolta nem halad a szokott úton az "otthona" felé. Szerette volna átélni a tél örömeit ma. Lassan lépkedett,kalapját szemébe húzta,mint mindig,közben a cigaretta füstje szállt maga után.
-Oto-saan!- szaladt utána egy kisfiú. Elég vézna volt, és a ruhái is ütött-kopottnak látszottak. Fekete rövid haja csapzott volt. Hó lepte.
-Mi az kölyök?- állt meg,ekkor a fiú is megtorpant megtartva a tisztes távolságot.- Ma nincs kedvem társasághoz. Úgyhogy menj szépen haza.
-De...
-Befejeztem..-indult el. Nyugodtan, hátra hagyva a kisfiút. Látszott rajta a kedvetlenség,aztán hirtelen egy balta repült feléje,de hirtelen eltűnt. Majd a fiú előtt állt. A baltát a kezébe irányította.
-Ahh..-döbbent le a fiú.
-Szóval ilyenekkel játszadozol,ha valaki nem jár a kedvedbe.- mondta kegyes nyugalommal, de sütött róla az,hogy jobb lett volna nem piszkálni. A csikk kiesett a szájából,amit eltaposott. A kalapja alól egyik szemével,szinte démonian a gyermekre tekintett.- Mit akarsz?
-Én..-remegett minden végtagja,mintha a nézésétől előbújt volna belőle a nyúl. Aki legszívesebben elfutna. Így is tett. A balta pedig szertefoszlott Bűn kezében.
-Viszlát,Ryo...- fordult abba az irányba ahová tartott-...találkozunk még..."



*
[hát ez egy eléggé kaki rész lett,látszik,hogy nem kellett volna belefognom. :/ Mivel nem voltam olyan állapotban,de mivel már elveszett az ihlet, nem váratok senkit a folytatással. És különben is a hamar lefekvés miatt -___-" Úgyhogy ma ennyi. Gome,elég kaki lett. ^^" ]

A Múlt ismerőse...

 

[Tudom megint nem TCOR,de azt hiszem,legalább is remélem ma azt is írok,érzek rá egy kis késztetést.^^ Addig is olvashatjátok ezt. :) Szomorú,és szürke,tudom nagyon is lényegre tapintó. Számítok rá,hogy észre veszi. Sajnálom^^.]




" Ma letelt a két hónap. Igen. Letelt. Ősz van. Esőfüggöny torzítja el a képet.Temető. Szürke és fekete. Csak egy alakot látni. Egyedül. Felette fehér esernyőjét tartva,háttal állt. Mintha ez az egy alak világítaná meg a temetőt. Derékig érő hosszú szőke haja és halvány vörös felsője kilátszott ernyője alól. A másik karját lógatta,keze ökölbe szorult. A halvány kék szoknyája szélébe markolt. Egy sírkő előtt állott. Mozdulatlanul. Ajkai remegtek,majd szájában harapott,hogy elfojtsa a kikívánkozó sírást,ami legbelül ordítva akar kitörni szívéből.
-Miért....?- hallatszott halkan.Már csak úgy tűnt mintha tátogna. A szája mozgott,és akárcsak egy babának,hang nem jött ki rajta. De nem némult meg. Csak suttogta ami belülről ordított. Egy könnycsepp gördült le arcán,lecseppenve a fűbe. Aztán eldobta az esernyőt,amit a szél fel-felkapva arrébb dobott.
-Miért kellett neked meghalnod!!? Megígérted! Tudom,mert egymásnak ígértük meg,akkoriban...-újból megremegett az ajka,aztán annyira beleharapott,hogy kissé kivérzett,ami lefolyt az álláig.- Én nem akartam! És most? Mondd meg mit csináljak? Mi az,hogy lehetetlen?! Ígéret, kapcsolat, fontosság, megbánás....Sajnálom...-végül összerogyott...és a szavak már csak szakadozva jöttek elő belőle.-..saj..nálom..nagyon megbántam. Én érdemeltem volna meg...-hajtotta le fejét, a hátrahúzott lábai közé ült. Kezeit a fűbe nyomta öle között. Szoknyája széle vizes lett. És zokogott. Haja hamarosan benedvesedett a rászakadó esőzuhatagban. Nem érdekelte. Pedig már válla is megremegett,jelezve,hogy fázik. Meztelen karja libabőrös lett. Végül lassan felemelte fejét,egészen az égre nézve. Összehúzta szemeit a hulló esőcseppektől. Arca bepirosodott. Szemében üresség tükröződött,mint végtelen sötétség,ami azt mutatta,mennyi sérülés érhette őt. A fény azonban mégis mellette csillogott halványan,alig látszóan. Vizes haja rátapadt homlokára. Tincseiből legördültek a vízcseppek arcáról. Közben a könnyei is. Bár már nem tűnt olyan forrónak,melegnek a könnyei,mint máskor. Mintha egybe olvadt volna a sok esőcseppel,amelyek a testét verték.
-A múlt ismerőse..vagy..-suttogta szavanként..,kissé félmosolyt csalva arcára közben. Aztán lépteket hallott. Fekete ruhában közeledett. Nem is érdekelte,még mindig a sötétszürke felhőket bámulta. Csak akkor döntötte oldalra fejét,ránézve az alakra,amikor az mellélépett. Hirtelen meglepve találta magát. Mintha önmaga állott volna mellette. Aztán belenyugodott,hiszen mit lepődik meg ezen,hogy másik énje áll mellette feketében.
-Eső..?-nézett fel átlátszó esernyőén keresztül. Majd a sírkőre. -Milyen ironikus...hmph. Pedig megígérte.
-Igen...-suttogta bágyadtan. Látszott rajta,hogy megfázott. A másik mellé lépett kissé lehajolt az esernyőt feléje tartva.
-Tessék..,ne fázz meg jobban. Azt nem akarom,hogy pont ő után menj...
-Miért?-nézett fel a lányra üres tekintettel.
-Azt kérded? Nem tudok rá válaszokat. Sajnálom. A halál olykor elér anélkül is,amikor nem számítunk rá,hiába ígéret ide-oda. Valaki egészségesen is életét veszti...-hunyta le szemeit közben.
-Ne bölcsészkedj...nem illik hozzád..-nézett vissza a sírkőre. Elgondolkozva oldalra döntötte fejét.-Szerinted hova került?
-Hogy hova? Talán ahová mindig is akart menni..,az is lehet,hogy ez nem igaz. Hogy jó hely e,vagy sem,ahova halálunk után kerülünk...én ..-nem tudta folytatni,mert a lány meghúzta a ruhája szélét...-Hm? Mi az?-nézett le rá a szeme sarkából közben értetlen arcot vágott.
-Semmi....csak fontos...még mindig. Amikor azt hittem megromlott köztünk minden,és elérte a vég,utána rájöttem,hogy fájdalmasabb az egész,hiába romlott a köztünk való viszony. Feltört...a múlt sebe?...Most még jobban fog fájni,mintha valaki mással lenne. Nem bánnám,hiszen megérdemlem azt az érzést,ha már én mondtam neki,hogy "viszlát".
-Szerintem csak feladta...
-Feladta volna...? Sosem tűnt úgy..,de akkor miért élteti az? Az az érzés,ha most már a vég elérte? Sosem éltette...,hitegette magát. De egész életedben hitegetni magadat nem jó....
-Valóban nem. De nem hinni semmiben,az sem jó..-tudta,hogy ezzel rá céloz.
-Hehh...tudom. Ez is igaz. De mélyen,néha hittem. Csak az előérzeteim...
-Hmm...
-Nem tudom...,de érzem,ez az én hibám. Ha nem mondtam volna azt,akkor még...-remegett meg ajka...,vissza akarta fojtani a könnyeket és a sírást. De ez valahogy nem sikerült. Kezébe temette arcát. És hangos zokogásba kezdett. A másik lány lehajolt hozzá. És simogatta nyugtatólag a vállát. Közben az eső kezdett csendesedni...Világosodott az ég. És csak a növényekről lecseppenő csepegést lehetett hallani. A fekete ruhás lány kipillantott az esernyője mögül,az égre. A távolba.
     ~Innentől..nehezebb lesz...-gondolta és összébb húzta szemeit."

A fordított kereszt sebe...

[..sajnálom,hogy halogatom a TCOR plusz részeit,de valahogy nincs elég ihlet,van ötlet,de erő,sem idegzet nincs hozzá. :S Így hát a Véres gondolatok,afféle folytatása került ide. Bár nem olyan történet szerű,sőt semleges, és értelmetlen. ..Gome... :/ ]

"Megint egy újabb pecsét. Mintha karmok hasítottak volna végig. De hát mit érdekel engem már. És a csuklómnál? Igen,a fordított kereszt. Közben ülök és várok. Fülemben dallam. Szomorú,fájdalmas,akárcsak belül. Ordít a fájdalom. Nem azért mondom,hogy segítsenek,de senki nincs itt mellettem. Senki,hogy meghallgasson. Egyedül. Magány...magány. Könnyek. Sebek. Vágás. Idő. Sorok. Ostoba sorok,olvasom,de mit tanulok? Semmit. Kevés az idegzet. Kevés. Már elmúlt. Pont most? Miért? Utálom ezt a kérdést! És könnybe lábad szemem. Hullanak lassan a ruhámra,vagy az asztal szélére. Közben sietve letörlöm,nehogy a "féreg" ideérjen,és meglássa,kérdőre von:"Miért bőgsz?" Majd kioktat. Így szokta. Mint egy kutyával. De mégis mondja a szent beszédet: Egy család vagyunk! Egy...?Család..? Miféle marha ez? Ez nem család....ez siralomház, szánalmas porfészek. Élet? Mi az már? Eltűnés? Sosem értem el. Miért? Mert nem lehet. Vagyis lehetni lehet,de minek megtenni,elég pofont kapok. Aztán...csak nyűglődöm. Belül ordítok. Legszívesebben itt kívül is. De nem tehetem meg,mert mindent tudniuk kell. Közben meg osszák az észt,hogy tudják milyen vagyok,tudják,ismernek. Hmph. Dehogy is. Nem ismerik ezt a személyt,mert nektek nem engedi meg!
Aztán várom a zuhanyt. Ahogy a meleg víz a karomon végig suhan. Belehasítva a sebbe. Égetett fájdalom. A fordított kereszt is ilyen fájdalommal járhat. Majd megint a tusfürdő. A vérvörös. Az amit magamra kenve vérként látok. Bár az lenne. Vagy amikor hagyom,hogy a tenyeremből végigcsurog le a karomon. Az ujjaim közt. Kellemes illata elbódít. A víz meg melenget. Vajon megint könnyek buknak ki belőlem? Nem tudom. Kiderül.
Alkotás? Gyakorlás? Pihenés? Talán lehetne egy utolsó álmom,mielőtt...."

Szaggatott érzelmek...( 4.+fejezet )

" -Ugyan már Zero! -kacagta el magát.- Nekem nagyon is fontosak a gyermekkori emlékeim,amiket veled együtt tölthettem,mert ...- nézett félre-...ott voltál mellettem,miközben nem is vettem észre,hogy Minoru-sama már mióta meg sem látogatott.
-Ohh..-lepődött meg kissé.
-És,...ahogy beléptél az életembe, úgy éreztem egy új kezdet időszaka indult el. Főleg...-és a nyakához nyúlt.- ..mikor megmentettél attól a vámpírtól..Azóta...azóta...-aztán feleszmélt,hogy valami furcsa érzés keríti uralmába,amit ki akar mondani Zeronak. Lassan ránézett Zerora. Csak nézte, mélyen a szemébe. Nem tudta mit mondjon..-Azóta...-halkan suttogta.
-Ayame!- rázta meg a vállát.
-Hahh? Mi az?
-Elbambultál..hajj- sóhajtott bele a hideg levegőbe, meglátszott a lehelete-..nem tudok minden másodpercben rád figyelni,miközben magadra nem is vagy figyelemmel.
-Bocsánat..-pislogott.~ Igen. Mindig ilyen. -mosolyodott el.-~Ezért szeretem...-aztán az agyán átsuhant valami. Szöget ütött a fejébe,amit előbb gondolt. Szereti? Hogyan? És miért ilyen,..ilyen döntésképtelen ebben, miért nem tud választ rá adni,hogy mert gyermekkori barátja,aki megvédte őt, aki most is mellette van.
-Hé! Ayame..-intett neki a fiú, ő már pár lépéssel előtte járt.
-Megyek! Bocsánat! ^^"
Egy város közelébe jártak. Amikor egy magas, fekete kabátos férfi közeledett. Cigaretta füstje hullámzóan haladt mellette el, léptei után. Kalapja majdnem szemében. Majd megállt előttük. Ahogy ők is.
-Hmph...rég találkoztunk.., Kiryu Zero.- nyomta szemébe a kalapját.
-Bűn.- szorította ökölbe kezét a fiú.
-Bűn?- lépett Zero mellé, kezét szája elé rakta pislogva nézve a férfit, és hol Zerora nézett,hol Bűnre. Majd a férfin megállt a tekintete. Átszaladt rajta mind,ami a múltban megtörtént vele. Ahogy beléptek a nagy sötét szobába. Talán egy nagy ablak volt ahol fény szűrődött be, de az is csak haloványan. Egy fiúval jött. A kezét fogta. Ő pedig nem értett semmit. Mit keres itt? Miért jöttek ide? Valójában mit akar most vele? Talán itt hagyja? De nem volt ideje több kérdésen gondolkozni..Tovább sétáltak és a kopogás keltette fel a gondolataiból. Beléptek. Egy magas, sötét alak ült az íróasztalnál. Kissé megijedt. Megszorította a fiú kezét,de épp,hogy megszorította, az elengedte és előretolta. Nem értette. Mit akar? Az alak felállt, közelebb lépett. Megemelte kalapját. Üdvözölte? Miért? Elhangzott benne a következő kérdések nyomai. Valamit beszélgettek. Sakkbábokról, meg védelemről. Még mindig nem világos. Halkan megszólalt: "Nem, én nem akarom!". Aztán mikor az alak közelebb lépett hozzá, és végigsimított az arcán, egyszeribben elfehéredett és elpirult az érintéstől. Majd az ajtó nyílni kezdett. Az alak érdeklődve nézett rá:"Így itt hagyod szegényt?Hogy teheted ezt, azok után...Hmph. Szánalmas! Menekülsz a fájdalmad elől?"Az megtorpanva csak annyit válaszolt:"Nem,már felálltam. Újabb teher után."Az alak visszanézett rá, kissé megdöbbent. Csak nem? Itt akarja hagyni?Pedig, pedig elfogadta annak ami! Milyen fájdalom? Teher volt eddig a számára? De, még is miért? Sokszorozódtak meg a kérdések fejében. Aztán elkiáltotta magát a fiú után: "NEM! Én...szeretlek!Te voltál az aki mindig is védett..., mindeddig...-fakadtak meg könnyei arcán.-Most eldobsz, mert...nem vagyok már fontos?" De mindhiába. Az ajtó becsukódott. Talán nem is hallotta meg amit mondott neki?Talán ő volt még is a hibás? Valóban? Ha így állunk, miért ilyen csalódott, vesztes? Majd...körülnézett. Az alak nem volt sehol. Úgy gondolta a fiú után megy, de megint a sötét szobába került. És eltévedt. Majd összerogyott. És a fejéhez kapott mindkét kezével. Ki akarta törölni a gondolatot,hogy magára hagyták, ki,hogy ez nem igaz, csak rémálom, hogy felébred, hogy őt még mindig szeretik, hogy ő nincs egyedül,igen..,fel fog ébredni mielőbb. Hitegette magát. Közben könnyei újra kibuggyantak. Csak előre tekintett. Még mindig fejéhez kapva ült ott lábain. Miért? Kérdezte meg utoljára magától....
-NEE!!!- rogyott össze Zero mellett.
-Ayame?- hajolt le hozzá kétségbe esve. Rázogatta, mert tudta,hogy nincs magánál.
-Emlékek..?- kérdezte mély hangon Bűn, és közelebb lépett hozzájuk. Majd Ayaméhoz akart érni,de Zero elcsapta a kezét.
-Ne merjen egy ujjal se hozzá érni! Maga miatt került ilyen sokkos állapotba.-támadta le,közben gyűlölettel nézett a férfi szemébe.- Maga még a sátántól is rosszabb! Mi maga?
-Hmph..-fújta el a csikk végét, és eldobta.-Ez megtisztelően hangzik, Zero. De nem hinném,hogy az én hibám,hogy a kislány ilyen állapotba került. Csak erre jártam. Bár ironikus,hogy a jelenlétem már ilyen sokkot vált ki.- halkan felkacagott.
-Ne...ne..ne bántsátok ..egymást.- észhez tért Ayame és Zero vállába kapaszkodott. Elpirult az arca, és levegőért kapkodott.
Bűn homlokához nyúlt.
-Láza van.- állapította meg.- És még én vagyok a hibás?- húzta össze szemeit.-Megbetegedve hagyod,hogy jöjjön ilyen időben?
-Amikor elindultunk nem voltál ilyen állapotba.- segítette fel a lányt.
-Bocsáss..meg.- ájult el.
-Jobb lesz ha hozzám jöttök el. Közelebb van. Majd ott pihen egyet.
-Persze, és még jobban gyötrik majd az érzelmek, az emlékei.- támadott szavaival Bűnre. De igaza volt.
-Hmm..igaz. De mind ezekért, ne engem okolj.
-Hahh..-lepődött meg egy másodpercre a fiú, majd félre nézett.-Az a féreg...Minoru.-mondta ki tiszta gyűlölettel a nevét.
Bűn elmosolyodott. Valaki itt nagyon gyűlöli a mi kis Bástyánkat! Gondolta. milyen jó. Akadt egy vetélytárs.
-Nos...,azt mondod ne vigyük hozzám, ezért...-nem tudta folytatni,mert háta mögül Emily toppant eléje.
-Bocsásson meg...-majd Zerora pillantott.- Ezek az ön barátai?
-Hmm.-majdnem elkacagta magát gúnyosan,de nem akart tiszteletlen lenni, főleg velük szemben,hiszen ők nem tehetnek róla. Ők csak áldozatok.- Barátok? Azt éppen nem mondanám. Csak, ismerősök.
-És a lány?- hirtelen reá szegeződött minden figyelme.Oda is lépett Zerohoz,aki már ölbe véve fogta. -Nagyon szép lány..-simogatta meg az arcát és hozzáért pár puha hajtincséhez, de meglepődött- Lázas? Jobb lesz mielőbb pihennie!-nézett rá aggódon Zerora.
-És gyógyszerre,ha már itt tartunk..-gyújtott rá újból Bűn.
-Magának is...-tette karba kezét Emily.
-Hm?- pislogott a férfi.-Jaa!-ébredt rá butaságára.És elnevette magát.
-Ne nevessen! Nem egészséges!
-Furcsa...- gondolkozóra fogta, egész nyugodt békés hangnemben.Erre Emily kissé megijedt.- ..,hogy miképp tud egy féldémon ilyen emberien édes lány lenni...
-Hah?-döbbent le Zero.Aztán Ayaméra nézett. Az arcát nézte. És abba gondolt bele,mit csodálkozik,ha ő meg egy vámpír. Ami lassan elvesztheti önmagát.
-De épp jókor jött. Látja, lázas. Mivel hozzám nem vihetjük, így remélem arra az időre még felépül,befogadja.- nézett rá Emilyre, de nem úgy,mint egy lányra,hanem egy vetélytársra, egy féldémonra. Szúrós szemmel, és rideg nyugalommal,amitől valahogy Emily elvesztette minden bátorságát.
-Rendben.-húzta össze szemeit.~Nem engedem,hogy egy ilyentől megijedjek.-gondolta mérgében.Majd kedves tekintettel Zerora nézett és megmutatta az utat merre menjenek. Bűn pedig,mint aki győzött elindult.Zsebre dugta kezét.Tudta,hogy belemart Emily büszkeségébe, sőt...azt is remélte,hogy találkoznak.Nem. Nem is remélte,tudta.
Aztán újra a tél évszakába lépett."


[nos döntsétek el, számotokra milyen volt, kissé befejezetlen,de lesz folytatása.:) Nem pont így terveztem,de megfelel^^ Kérek komit, szavazatot.^^ ONEGAISI MASU!*-*
Igen, úgy érzem nagyon is van értelme folytatni a plusz fejezeteket. Köszönöm annak a pár Olvasómnak. ^^]  

ZeRo *-*