Bűn útja(3. +fejezet)

" A kis házak közt sétált. Némely alig volt nagyobb egy viskónál,de inkább halottnak, szürkének vélte ha körülnézett. Csak tovább sétált. Halk lépései voltak fekete cipőinek. A macskakővel kirakott,szűk utcához ért. Itt még kevesebb lakóház állt. Úgy tűnt,mintha egy elfogyó város lenne. Az útpadka mentén por látszott, és száraz levelek. Ez az ő évszaka volt mindig...a haldokló Ősz. Bár számára mindig is a Tél lesz az igazi társa. A halál évszaka, a Fehér Halál. Tiszta, mégis halált hozó. Fehér,mégis a haláltól vérvörössé válhat.Aztán egyszer csak vele szembe egy csuklyás ruhába bújt alak közelített. Termete sokkal alacsonyabb volt tőle. A ruhája nagyon megviseltnek látszott.Poros és szakadt volt a csuklyás ruha.Az alak még mindig nem állt meg. Egyre közeledett. Aztán Bűn észrevette,hogy nem veszélyes számára,csak egy törékeny lány.Meglátta,hogy kis, sápadt kezével szorongatja a csuklya gombjait. Olyan esetlennek tűnt miközben egyre jobban közeledett a feléje.Aztán Bűn úgy döntött halad tovább abba az irányba ahonnan a lány jött. El akart mellette sétálni, hiszen tudta ez a gyengéd teremtés nem árthat neki. Gondolta. Majd mikor elmentek egymás mellett...,mint egy lassított felvétel, ami hirtelen felpörög...A lány megállt...
-Azt csak hiszed,hogy gyengéd vagyok...- suttogta érthetően. A férfi erre megtorpant. Kissé meglepve találta magát. Nem hitte volna,hogy olvashat a gondolataiban egy ilyen teremtés. De mégis hogy? Egyáltalán ki ez? És úgy tegeződött vele,mintha ismerné...Hm. Valóban furcsa.
-Ne hidd,hogy ismerlek...Azon töprengsz vajon,hogy vagyok képes rá? - fordult meg, ekkor szél törte meg az utóbbi csöndet és a lány csuklyáját lefújta róla. Hosszú ezüstszürke haja kibomlott. Olyan volt,mint valami ezüst folyam, ami elbódítja az embert. Mintha aranyat látna. Szeme színe kékesszürke volt. A mosolya,amit kedélyesen az ajkára húzott határozottságot mert remélni.
Bűn is megfordult. Kalapját illedelmesen megemelte. Aztán rágyújtott. Ilyenkor úgy érezte a lassan kifújt füstől minden gondolata eloszlik, és így a lány sem láthat bele.
-Nagyon udvarias...-kacagott egyet a lány.
-Egy férfinak mindig előzékenyebbnek kell lennie egy ifjú hölggyel..- nézett a szemébe,szinte kiszúrta.
-Nem kell ennyire szúrós szemmel méregetni engem..- mosolyodott el édesen. Szinte az előbbi komolysága valahogy elillant belőle, a mostani bájossága közel sem hasonlított arra a határozott jellemre.
-Ha már így szóba elegyedtünk, megkérdezhetek valamit?
-Már most is kérdéssel kezdi..-kacagta el magát, szája elé rakva sápadt, hófehér kezét.-De persze...csak nyugodtan.-biccentett egyet.
-Mi történt ezzel a várossal? Utoljára másfél éve jártam itt, akkor rengeteg ember sétált az utcán. A házakból is több volt, és nem csak ilyen kis viskók. -mérte körül miközben mesélte a régen,akkoriban látottakat.- Mi ennek a kihaltságnak az oka? És ön? Ön mit keres itt? Itt lakik? Mert ha azt mondja,akkor elég ironikus,hogy ön még itt tartózkodik.
-Hmm...- nézegette ujjait- Azt mondta csak egy kérdést tesz fel!- lépett közelebb bájos tekintettel.- De mindegy is.-gondolkozóra fogta- Való igaz,hogy itt akkoriban sokan jártak-keltek és élték mindennapjaikat. De őszintén szólva én is szeretném ezt tudni. -pillantott a férfire,aki továbbra is szúrós szemmel nézte őt, és unottan fújta ki a füstöt,miközben a csikk elégett részéről szórt le.
-Akkor nem is itt lakik...Sejthettem volna. Rossz feltételezés. Akkor hát...- nem fejezte be,mert a lány eléje lépett és a kezét nyújtotta.
-Legalább hadd mutatkozzam be.- döntötte oldalra fejét- A nevem Emily Arakawa. Tizenhét éves vagyok a mai nappal kezdődően. Bocsásson meg az előbbi incidensemre, tudja belül más vagyok,mint aki. Nem, nem vagyok vámpír,mint akikről hallani az egész vidéken-csóválta meg fejét eközben- Én tudja..., egy féldémon vagyok.
-Értem.- rázott vele kezet.Rezéstelen arccal gondolt bele,hogy még mik vannak. Nem. Nem lepődött meg. Csak elmerengett. Féldémon? Mi az már neki? Saját magához mérten.- Üdvözletem, és ha nem bánja kívánok boldog születésnapot magának.
-Üh-üh..-hunyta le szemeit- Köszönöm, de nekem nem lehet boldog a születésnapom már.- mosolygott rá édesen.
-Mellesleg, én talán tizenkettő vagy tizenháromnak néztem...
Emily pislogott párat. Majd elnevette magát.
-Ugyan, öhm...Ön, nem is mondta,hogy hívják...-mutatott rá.
-Én?..- nézett fel az égre,melyet lassan szürkés viharfelhők kezdték elborítani. Pár barna hajtincse lassan szétterült homlokán. Zsebre dugta kezét,nagy fekete kabátjában.
-Miért nem válaszol?
-Tudja, nekem már nincsen nevem..., egy idő után,ahogy rájöttem, senki nem hívott senkinek. Nem szólítottak a nevemen. A névtelen lovag,..mi?- nevetett egyet magán, és egyik karját a szeméhez emelte, mert a Nap kissé vakítóan átvilágította az egyik felhőt.
-Akkor,hogy szólíthatom? Ha netalán tán összeakadnánk megint?
-Azt kétlem. Én ritkán mozdulok ki. Csak egy kis szabadságra vágyva lépkedtem ki..., már megyek is haza..
-Értem.- vágta rá, de még úgy érezte van valami kikívánkozó kérdése a férfi számára. Mire persze észbe kapott, a férfi integetve elindult a városrészből kifele.
El akart merengni az előbb találkozott teremtésről, de alig hogy tett húsz métert, szembe találta magát megint valakivel. Azonban most volt vele még valaki. Nem lepődött meg csak elmosolyodott és lehunyta szemeit, kalapját szemébe húzta.
-Hmph..rég találkoztunk,...Kiryu Zero."



[érdekes igaz? hogy az előbbi Emilyt beletettem a TCOR plusz fejezetébe.^^ Úgy érzem ezeknek a plusz fejezeteknek több értelmük van folytatásra,mint magának a valódi storynak. :) És...egyébként is, tudtam,hogy ma alkotni fogok, habár rajzolni akadt volna kedvem.^^ Majd máskor..^^ Remélem Bűn szereplőnket megint jól alakítottam^^ És tetszik is azoknak akik eddig olvashattak róla.^^ ßye*-*
Ui: véleményt kérek, létszi! csak egy komit*-* vagy...a vélemények közül valamelyiket*-* ONEGAI^^ Arigato^^]

ZeKi *-*

...

".....

-Emily!..-szólt egy női hang.

~Miért?Miért?...

-Emily!- újra ugyan az a hang.

~Miért?

-Emily! Ébredj!!

-Hahh...- pattantak ki szemei. Levegőért kapkodott. Felült ágyában. Belemarkolt a takaróba..., némán nézte a gyűrődéseit, amik halványan árnyékosodtak meg az enyhe fénytől,mely az ablakon szűrődött be. Pihegett még kicsit. Majd feleszmélt,hogy valaki szólította. Körbenézett szobájában,de sehol senki...Ezüstös szürke hosszú hajtincsei lecsúsztak meztelen válláról. Kibújt az ágyából...Vaj színű hálóingje elegánsan hullámzott utána. Olyan volt,mint egy álarcosbáli ruha.

~..Aznap...is...-gondolta- ...-majd elmosolyodott.- Ironikus..-kacagott fel halkan...

Arakawa Emily. Tizenhét éves. Tegnap töltötte be. Most más szemszögből néz rá.

....



[most azt hiszem..nem megy folytatni...ötletem sem ÚGY igazán...mivel minden eddig storymat itt alkottam meg. Mint a Bűn egy estéje, vagy a Emlékek fellobbanó érzései, vagy a Véres gondolatok..címűt. Légből kapott ám mégis kész történet lett..,most valahogy nem megy az alkotás.^^" Ígérem ezt folytatom,de persze csak egy történetként, nem fog fejezetekre bomlani..^^..

Gomenne..^^] 

Véres gondolatok...

" Ma valóban fáradt voltam. Pihenni vágytam, de még is bennem volt az alkotási szellem. Beléptem a szobámba. Annak hívtam. A sajátomnak. Még is csak..,részben volt az. Ledobtam a lila melegítőfelsőmet az ágyra, és az íróasztalom melletti fekete székbe huppantam bele. A plafonra meredtem. Kissé körülmértem. Láttam,ahogy a pókhálók meglátszódnak a falon. Elmosolyodtam. Majd végigmértem saját magam. "Valóban..., utálnám a testem?" Tettem fel a kérdést magamban. Nos nem voltam vele elégedett sosem, de most nem csak ezért. Valóban nem ragadott el,hogy vékony vagyok, olyan gyenge és törékenynek tűntem, olyan esetlen és mindenbe botlatozó, ...naiv. Nem bírtam hízni. Étvágyam sem volt sok,főleg abban a környezetbe ami körülvett. Türelmetlen és feszült voltam, így nehezen jött rám az étvágy. De nem tudtam ellene tenni, legalábbis ezt gondoltam.
Ritkán tudtam elmerengeni magamról, hogy frissítsem az önismeretem, mivel csak akkor léphettem tovább.
Késő este volt már. Kint sötétszürke felhőket pillantottam meg az ablakból kilesve. Tetszettek. Nagyon is. Olyan,mintha erőt adott volna. Igen a hosszú fejfájásom után számítottam is rá,hogy a nagy szélt követően beköszönt a vihar is. Vártam,hogy essen. Vártam. Mert már az égzengés is bejárta a levegőt. A szél továbbra is tépte a növényeket.
Majd az ablakon hallottam azt szokásos kip-kop-kop hangot, a várva várt hangot, az esőcseppek koppanását, majd keletlenül nagy zuhogásba kezdett. Szinte élvezettel tekintettem ki az esőre, miközben egyik kezemmel a székkarfájára könyököltem. Felcsillant a szememben a vágy. Vágy? Még is miféle? Hmph.
Úgy döntöttem lassan úgy is eljön a zuhany ideje. Így elindultam a szűk fürdőszoba felé...
Mikor megengedtem a meleg vizet a csapott elcsavarva, átjárta a bőröm a forró, felcsapódó gőz,amitől libabőrös lettem. A forró vízsugár ontotta magából a párát amitől szinte nem láttam semmit, majd egy kis hideg vízzel enyhítettem a látókört, és a zuhanyrózsát feltettem az ezüstszínű tartójába. Lassan átmelegedtem,ahogy a lágyan forró vízsugár végigszaladt a testemen. Közben a talpamat csípte a forróvíz ami a kádban folyt lefelé.
Majd a piros tusfürdős tubushoz nyúltam. Amiből vérvörös folyadékot nyomtam a tenyerembe. Néha elképzeltem,hogy valóban vér. Ahogy hagytam,hogy a tenyeremből végigfolyjon a csuklómtól, a karomon végig. Kellemes illata volt...édes.
Majd kiléptem a fürdőszobából, a hálóingemben. Egy pillantást rávetettem két alakra,kik már az ágyukban rég szuszogtak. "Álmosak vagyunk,mi?" szólalt meg bennem gúnyosan a hang. Igen. Valóban,lehet,hogy így van. Aztán átfutott egy morbid gondolat: a testükbe szúrom a tőrt, míg ők álmukba vannak mélyülve. Ettől a gondolattól kissé megráztam a fejem. Hogy miért? Miért gondoltam ezt? Nem tudom. Majd besétáltam a szobámba...."

Bloody Kiss *-*

[áhh, már nem tudok többet írni...,furcsa,nagyon...csak úgy ezek jutottak eszembe,mikor zuhanyoztam,az elejét meg a végét most összesítettem hozzá...de...nem tudom,furcsa...nem kell mondhatni figyelembe venni,csak jó volt leírni.^^] 

Emlékek fellobbanó érzései(+ 2. fejezet)

[ ...*összeteszi ujjait*...nos...míg Katy Perry számát hallgatom,még a végén édes lesz ez a történet fejezet...]



"Kiryu Zero a havas úton sétált. Hajnalodott, a Nap kezdett előbukni a messzi dombvidék felett, lassan narancsvörössé festette a vidéket. A hó fehér porcukorként csillogott. Zero zsebre tett kézzel nézett az útra.
Egyedül sétált ma is. Elmerengett közben. De nem sokáig,mert valaki hátulról nekiütközött.
-Óh! Elnézést...Hahh...Zero??
-Ayame...
-Téged kerestelek!- tette csípőre kezét kissé morcosan.- Miért kódorogsz el?
-Mi az,hogy elkódorgok?- emelte fel hangját.
-Ahahaha...- kacagott Ayame.
Zero meglepve nézte a lányt. Régen látta mosolyogni így.
-Ugyan!-paskolta meg a vállát- Követelek..-nyújtotta ki nyelvét és rákacsintott a fiúra.
-Akkor..-fordult meg és elindult abba az irányba ahol abba hagyta lépteit.- Én menteem!
-Hééé!- csapkodott kezével a lány.-Várj már!!- nyúlt volna a fiú után,de megcsúszott a jégen és majdnem mindketten elvesztették az egyensúlyukat, de Zero időben reagálva elkapta Ayamét. A lány belepirult.
~Zero...
-Máskor vigyázz hova lépsz..-oktata ki kissé és a szemébe nézett.- Csak maradj mellettem.-mondta határozottan.
-Ohh...-mosolyodott el- Rendben.- karolt a fiúba nevetve.
* [emlékkép...] ...A kis Zero ma is,mint általában a szabadidejében olvasott. A sötétvörös kanapéban ült egymaga a nappaliban. De nemsokára egy csengő hang töltötte be a szoba csöndjét. Ayame toppant be. Most talpig fehér ruhában volt. Csak hátul a derekánál a masni díszelgett feketén. Zero elé huppant, a szőnyegre. Lábaira ült, majd kíváncsian előre támaszkodott és a könyvcímet kezdte felolvasni nehézkesen.
-Vam...pire...Dre..ams...-bökte ki..aztán elfintorodott képet vágott. -Zero-san nagyon művelt lehet,hogy sokat olvas...
A fiú kikukkantott a könyvből. A kislány szemeibe nézett. Olyan kis butának nézte, és esetlennek.
-Szeretnél valamit? Vagy...-alighogy mondta volna tovább Ayame közbeszólt.
-Igen!!!- ugrott fel és Zero kezét megfogta.
-Ohh..
-Gyere...unatkozom!..Játszunk..-biccentett.- Mellesleg te mentetted meg tegnap az életem...-ért hozzá gyengéden a nyakán lévő kötésre..és félrenézett. Majd eszébe jutott,hogy Zero kezét fogja. Gyorsan elkapta és félrefordulva elpirult.
Zero elmosolyodott.
-Ne aggódj..nem felejtettem el..-tette le az asztalra a könyvet, miközben behunyta a szemeit.
-Igen? Azaz...bocsáss meg...
-Miért?-lepődött meg.
-Hiszen én vagyok az adósod!- mutatott magára a kislány.
-Ahm...ugyan nem kell ezért adósomnak lenned.
-De igen is! Úgyhogy..-húzta karján fogva a fiút.- Megyünk játszani! És amit te akarsz játszani,azt játsszuk!...
~De hogyha nekem az adósom,akkor miért tűnik úgy,mintha én lennék neki az ő adósa?-gondolta magában Zero.*
Emlékezett vissza Ayame. Csak mosolygott csendben magának, már közel sem volt olyan,mint régen.
~Zero...annyira jók voltak a gyermekkori emlékeim,amit veled tölthettem...-gondolta- És most még jobb,mert veled lehetek,most is.
-Miért mosolyogsz ilyen elégedetten?-érdeklődött Zero.-Talán van valami baj?
-Üh-üh..-csóválta fejét a lány.- Csak visszapillantottam a gyermekkorunkra.
-A gyermekkorunkra...? De miért...? -aztán elbizonytalanodott és megállt Ayamével szemben.- Biztos...nincs...semmi...baj??- tördelte egymás után a szavakat.
-Nem Zero! - és arcához nyúlt...- Bízz bennem. Ha veled lehetek eltűnhet minden gondom,úgy érzem..
-Értem...-hajolt közelebb a lány arcához...majd a homlokon csókolta.
~Miért?...-pirult el a lány.~Miért érzem ezt...azóta..amióta csak megmentett attól a vámpírtól,akkoriban? Ez az érzés...mindig átjárja teljesen minden végtagom...,pedig én pusztán csak nagyon közeli barátomnak vélem őt...
-Nah..-tenyerelt a hajába Ayaménak.- ..menjünk. Már nagyon elgondolkoztál...-aztán észrevette,hogy Ayame most nem úgy reagált,mint máskor,ha a hajához nyúlt. Most megfogta a kezét...és átölelte.
-Ayame...-döbbent le...-Biztos minden rendben...? Furcsán viselkedsz amióta elindultunk...
-Nem...semmi baj.- mondta nyugodtan, és a fiú mellkasára döntötte fejét, behunyta a szemeit.
Eközben a magas toronyszoba mélyén...a földön ülve unatkozott Bűn. Egyik lábát felhúzta és karját rátámasztotta...Az ablak mellett ült...
-Micsoda...románc...nem is tudják milyenek ezek az érzések még...- nekidöntötte vállát az ablaküvegnek- Hűvösödik...,hóvihar lesz...-nevetett fel.- Ma azt hiszem nem gyújtok rá...
Kopogtak. Halkan,de Bűn meg sem rezzenve mondta: Nyitva!...
Most Maya lépett be.
-Aggodalmasnak tűnsz...-lépkedett feléje...és megállt előtte.
-Nem...egyáltalán ..nem..- hangzott a válasz rideg nyugalommal.
-Tudod,hogy nekem elmondhatod...- hajolt le hozzá és egyik kezével Bűn arcához nyúlt..
-Tudom..- fogta meg gyengéden Maya kezét és rámosolygott.
-Ohh...-lepődött meg...mert hirtelen Bűn elkezdte magához húzni a kezét, az pedig elvesztette az egyensúlyát és lerogyott Bűn elé.
-Mi baj?
-Semmi...
-Akkor..?- cirógatta meg ujjával a lány arcát.
Nem tudott megszólalni.
-Olyan,mint a rózsaszirom...,a tapintása...a selymessége...az arcodnak...-mondta halkan,de érthetően.
-Öhm...Bűn...-próbálta a kezét nem erőszakból elvenni,de a férfi visszafogta.- Kérlek...engedd el...
-Nem...- közel hajolt hozzá és megfogta a lány állát...
~Nem ..lehet...,mint...akkor...-dobbant meg a szíve...gondolata közepette.
* [emlékkép...].. A hó lassan szállingózott...a lány nem tudott menekülni a lágy érintésektől...közben didergett teste, de ajkához csók ért a Bűn által...,amitől nem fázott többé....A hó belepte mindkettejüket...a lány vére itt-ott még meglátszott a fehér hóban...a hátából törött szárnyak álltak ki...*
-Maya!..-rázogatta..-Maya...
-Hahh..-eszmélt fel.
-Mi történt...?- kissé aggodalmasnak látszott.
-Semmi..-állt fel.-Magadra hagylak...-léptei lassan elhalkultak,ahogy maga mögött becsukta az ajtót.
Bűn..utána sóhajtott.
-Azt hiszem..felkavartam az emlékeit...- koppant meg feje az ablaküvegben,ahogy nekidöntötte.-...romantika...szenvedély....kevélység és bűn...hmph...-aztán mégis csak rágyújtott.- Úgy látszik ma sem bírom ki...-fújta ki lassan a füstöt.- Ez a nap is elkezdődött..."

[háát..nem tudom..mit szóltok ehhez a fejezethez,de valamit írnom kellett,vagy nem élem ki az ihleti vágyam.. *-*...Öhm...érdekes fejezet lett a magam részéről elismerve...nem tudom,kinek hogy tetszik.^^ Olyan jó a TCOR szereplőit máshogy mozgatni,mint ahogy folytatódna a történet,inkább amolyan...hát nem tudom ezt megmagyarázni. :) Mindenesetre várom véleményeiteket ^^ ]

Zero x Yuuki :)

Bűn egy estéje(+ fejezet)

"A toronyszoba csendes volt,..és...sötét. Bűn a kanapén hevert. Karját homlokára emelte...és nézte a sötét semmit. Halkan felnevetett...
-Semmi...Mindig azt mondják,hogy az a legtökéletesebb,de a semmibe a legkönnyebb valamit hozni,és már is tökéletlen. Vagy...semmi sem tökéletes? Igaz?- kissé szórakozottnak látszott és felnevetett még egyszer. Másik karját a kanapéról lógatta lefelé...Fehér ingének három első gombjánál el volt tűrve ketté a gallér...fekete nyakkendője kibomolva lógott nyakáról.
A férfi unott arccal nézett tovább a sötétségbe. Aztán úgy gondolta feláll. A nagy ablakához sétált,ahol le volt engedve a bíborvörös függöny. Résnyire nyitotta,hogy kipillantson. Kint éjjel honolt,csak a Hold homályos fénye világította meg az éjszakát. Egy hófelhő sem látszott az égen, a csillagok mintha örömcsillogásukat akarták volna kifejezni úgy csillantak fel. A messzibe a fehér hó pihent az úton, a kopasz fák ágain. Olyan csendes halálnak nézett ki. Tiszta fehér, csendes békés fagy. És még is beleborzongsz. Leheleted látszik meg,ha kimész a levegőre.
Bűn úgy döntött a függöny mögé bújik az ablakhoz. Az ablaküveghez támasztotta vállát, lehelete meglátszott az üvegen. Rátenyerelt a helyére,ahogy elhalványult. Érezte milyen hideg. Csípte kissé az ujjait a hűvös üveg,de nem bánta, inkább megnyugodott tőle. Majd lehunyta szemeit és széthúzta a függönyt. A szobát bevilágította a holdfény. Az íróasztalához lépett, nekidőlt az ablakkal szembe. Rágyújtott.
~Hmm...de rossz szokás...-gondolta magában mikor a szájába vette a csikket- Az ember annyira ostoba,hogy azt hiszi pár száll cigaretta rendbe hozza a dolgokat...-aztán elmosolyodott- Hiszen...én is ezt csinálom...bár...-fújta ki a füstöt- ...sokan mondták,hogy minek az? Dobd el! Nem illik hozzád! Talán ideges vagy? Igen, emlékszem...-hunyta le szemeit újból- ...
Majd oldalra tekintett a sakktáblájára és sakkbábjaira.
-Hmph...Bábok...Nektek a legrosszabb...,igaz Bástya? -kacagta el magát halkan- Hiányoztál...Gyere be...
Az ajtó ketté nyitódott, nyikorogva. Minoru lépett be.
-De jó végre nem egy magam vagyok...Mi szél hozott erre ezen szép holdfényes éjszakán..?-mondta nyugodtan, és kifújta a füstöt és a Holdra nézett ábrándozva, sötét barna hajtincsei a homlokán szétterültek lassan.
-Hehh..Nem kell velem ilyen előzékenynek lenned. Tudom mennyire tenyérebe mászó modorod van...és..valóban...
Bűn közbeszólt:
-Nem..én komolyan kérdeztem..és gondoltam.-mondta elégedett nyugalommal, már-már félelmetes volt az a nyugalom a hangjában. A csendes határozottság amit érezni lehetett a levegőben,ha a közelébe került valaki.
-Öhm...- kissé megtorpant Minoru- Értem..- nézett félre,aztán eszébe jutott miért is jött Bűnhöz.- Mellesleg azért jöttem,hogy...
-Egy lány...?- nézett hátra a válla felett a fiú szemébe.
-Honnan...Honnan tudod?- támadta meg a kérdéssel látszólagos mérgében.
-Ugyan... már. -a bástya sakkbábuhoz nyúlt, és lépett egyet a gyalogos mellé.- Miért ne tudnám? Régen ismerlek én téged...- mosolyodott el és ránézett Minorura.
-Igaz.-higgadt le.- Azt hiszem benne megtaláltam...igen...megtaláltam azt aki valóban szeret, és elfogad annak ami vagyok...
-Ami vagy?- kacagott fel.- Nem ember? Ez nekem is új. Talán tévedtem a kiléteddel kapcsolatban?
-Te is tudod...ne szórakozz velem!
-Nyugalom!...-nevette el magát.- Csak vicceltem. Tudom,hogy mi lakozik benned...egy...démon. -csillant fel a szeme.
-Igen...-sütötte le szemeit.
-De ne aggódj...vigyázni fog rád az a lány.
-Igen? Vagyis én akarok rá vigyázni...
-Meggondolatlan vagy és lobbanékony természetű, ne feledd, ezt kell annak a lánynak úgymond visszafogni, és vigyázni rád. -aztán elmerengve újra kitekintett az ablakon- Hát...kezdetét vette...De ne hozz rá csalódást..Jó? - fújta ki a füstöt.
Bólintott Minoru. Majd elnézte egy darabig Bűnt. Aki a csikket leste, méregette.
-Hehh, le kellene szoknod...
-Valóban...- nevetett fel.
-Megyek...
-Már is? Ez van ha vendégem van..,mindig elmegy...- nézett az eltávozó fiúra.
Az ajtó becsukódott.
-Haaajj...- unottan nézett ki. Majd az ablakhoz sétált. ~ Ostoba is az ember ebben...a szenvedés és a bűnök ideje kezdetét vette...Hehh..bűnök...-szórta le a csikken elégett részt.- Mikor volt az már...nem is emlékszem....hogy is hívtak...? -majd hangosan elnevette magát és tarkójához kapott- Talán ezért mondják,hogy szokjak le a dohányzásról!! Hahahaha...
Úgy tűnt,mintha komolytalankodna,de valóban régen volt,amikor valaki a nevén szólította, sőt...évezredek teltek el azóta...aztán kapott egy becenevet, pontosabban arra ébredt rá,hogy őt a bűnök vezérlik, miért ne lehetne "Bűn" a neve? Érdekes....
-A mai napnak is..vége...-mondta mikor meghallotta a földszintről visszhangzó órát,ami most ütötte az éjfélt..."




[tudom érdekes "fejezet" volt,de úgy gondoltam valamivel feldobom ezt az értelmetlen storyt. ^^ Hát...ennyi lenne. Lehet Bűn szereplőnket a furcsa,komolytalan személyiséget ismerhettük meg msot,vagy ki-ki döntse el magának.:) Magam sem tudom,mivel most alkottam meg, és csak úgy találomra...vettem elő egy-két pillantott ami kellemes, vagy egy-két életbeli szimbolikus kifejezést. :) Vagy hogy mondjam. Tudom értelmetlen vagyok...de ez már lassan nagyon tetszik. :D ]

Kaname CP *-*

9. fejezet: Véres hó...

[mint mondottam Sayuri át lett nevezve "Maya"-nak :) Szerintem jobban illik a sötét lányhoz.^^ És azt hiszem itt a következő fejezet, amire vártatok kedves Olvasóim.^^ Remélem sikerül valami komolyat és élvezeteset kihozni magamból. :) Jó olvasást! ^^]

Zero ^^

" Minoru fejvesztve rohant vissza a Pavilonba,de mire odaért....
: : :


Zero és Ayame a Pavilon közelébe jártak. Ayame félhosszú barna haja lengedezett a hűvösen fújó szélben. Zero karjába kapaszkodva sétált,kissé még szédült az elvesztett vértől. Nyakán be volt kötve fehér kötéssel. Amit már egy kicsit átütött a vér.
~Minorut meg kell találnom...meg kell találnunk...
-Ayame...-szólalt meg Zero.
-Mondd.- nézett fel rá.
-Nem kéne visszavenni a Pavilont? Hiszen te laktál itt a nevelőapáddal akkoriban..,hogyhogy ők rontsák itt a levegőt...-húzta össze szemeit.
-Ezt már megbeszéltük..- ölelte meg Zerot a lány, és lehunyta szemeit. - Nem érdekes..,majd Bűn..
-Nem!- tolta el a lányt, és a vállán fogva maga elé állította és a szemeibe nézett.
-Zero...- suttogta..és üveges lett szeme.
-Nem bízhatsz abban a személyben, kitudja miféle...
-De Minoru biztos nem véletlenül bízott rá akkoriban...-nézett félre- és...én döntöttem úgy,hogy..
-Minoru...-mondta ki gúnyosan a nevét- A francba is! Mit vársz attól az alaktól, azok után,hogy egy számodra ismeretlennek ad?
-Hahh?- lepődött meg a lány..aztán elmosolyodott- Zero..Ne aggódj miattam ennyit. Vigyázok magamra..és te már itt vagy nekem.- újra megölelte Zerot.
Egyszer csak egy sikoly zavarta meg a pillanatot.
-Ez?- pattantak ki Ayame szemei. - Ez Akane hangja...
Gyorsan a Pavilon elé rohantak...A Pavilon felé húzódó havas úton vérfoltok festették be a fehér havat. Zero és Ayame elképedtek. De Zero kissé megingadozott...a vérszagtól,ugyan is ő vámpír. Erősebbek az érzékei, és erősebb a vérszag is...amit érez.
-Zero...- fogta meg Ayame..-Menjünk..
-Ühm.-bólintott és a fekete felsője alá nyúlt a "Bloody Rose" fegyverért.
Eközben Akane az emeletre rohant a lépcsőn. Nyomában Maya és Ryo.
Ryo már egyszer megtámadta a földszinten és már így is túl sok vért vesztett az áldozatuk. Így nemsokára elkaphatják.
A kisfiú megállt a lépcső előtt és a felemelte a baltát, majd elengedte,az pedig,mint a bumerángként pörögve Akanét vette célba. Most a másik vállába talált. Újabb vér csöppent le. És folyt le a karjáról.
-Neeee! Neee! Minoru-kun! Minoru-kun! Segíts, kérlek!
-Hiába sikoltozol így neki. Mivel a Pavilont elhagyta. - állt nyugodtan karba tett kézzel Maya, majd felpillantott a megsebzett lányra. Akinek szemében félelem és ijedség tükröződött feléje.
-Miért...?...Miért?- kérdezte kétségbe esve, könnyei pedig lecsordultak arcán. Fehér blúza tiszta vér volt, barna vállig érő haja pedig csapzott volt. - Miért..akartok megölni...? Miért? Miért nem hagytok békén? Mik vagytok ti?...Félek..-remegett- félek...Minoru..-kun...-csuklott meg a hangja.
-Jó kérdés. Hogy miért?- vigyorgott a kisfiú...- Bűn parancsa...és a te Minorud most szenvedést kap, azáltal,hogy megöljük,azt akit a legjobban szeret. Elvetted tőle...elvetted...- és a baltát újra felemelni kezdte.
-Állj!- szólt rá Maya.
-Ne már! Most akarok élvezkedni abban,hogy darabokra szedem a testét!!
-Azt mondtam nem! - majd elindult Akane felé a lépcsőn.
Akane teljesen ledermedt, teste zihált,minden tagja remegett és szédült az elvesztett vértől.
-Ne félj kislány...- hajolt le hozzá és felemelte arcát úgy,hogy a szemeibe nézzen.
-Mi..mi..mit...akarsz?- hebegte.
-Tudom,hogy nem akarsz meghalni..,de csak egy kérdésem lenne..- húzta össze szemeit,ekkor Akane nyelt egyet.- Miért vetted el tőle?- végül felcsillant szemében a gyűlölet,amitől Akane teljesen összezavarodott.
-Én..én...nem vettem...nem vettem el..-hebegte.
-HAZUDSZ!- pofon vágta. Akane kissé megingott a nagy erejű pofontól.
-Nem...hazu..dok...Minoru szeret..engem...szeret...
-Hazudsz!- marta el a lány grabancát és rángatni kezdte...- Hazudsz! - majd elengedte és elindult a lefelé a lépcsőn.
Akane elhagyta magát. A lépcső korlátnak dőlt, és a semmibe tekintve habogott össze-vissza. Üveges szemeiben lassan kihunyni készült az élet.
-Megölhetem?- kérdezte Ryo.
-Nem..- mondta egyhangúan az orra alatt Maya...majd a karját előre emelte felfelé. Csuklójából,azaz a bőre alól egy penge bújt elő, az megpördült tenyere felett,majd egy szempillantás alatt Akane mellkasába vágta a pengét...Akane összerogyott és a lépcsőről lefolyó vérbe zuhant.
-Menjünk...- indult el Maya a sötét felé, és lassan elhalványodott teste. Ryo pedig utána.
Zero és Ayame berontottak. A földszinten harc nyomai látszódtak. Zero szédült a vérszagtól, de megpróbált nem összeesni. Ayame a földre guggolt. Ugyanúgy vércseppek és foltok húzódtak az emelet felé. Tovább sétált...majd a lépcső előtt összerogyott. Kezét szájához emelte...és kitágultak szemei..
-Ki..tette ezt..? ..Ki...volt..képes..erre..?Akane-chan...
-Mi az Ayame?- rohant oda hozzá.
Ayame csak felfelé mutatott. Zero pedig elképedt,azonban megint hevesen kezdett verni a szíve. Felvillant a vörös szempár.
-Zero!! Neee!!- lökte el magától, és felállt.- Kérlek...,nyugodj meg...
-Hahh..?- eszmélt fel.- Bocsáss meg...de a sok vértől...- hajtotta le fejét..aztán gondolt egyet, és a kezében lévő fegyvert a halántékához akarta tartani,de Ayame lefogta.
-Ne! Ne tedd!
-Te is tudod,hogy mellettem így veszélyben vagy!
-Igen..,de azt is megígértem magamnak,hogy...-nem fejezte be.
-Mit?...Nem érdekes...
-De!- aztán kirántotta a fegyverét a kezéből.
-Ayame...
-Soha...soha...- kezdett összerogyni- hét év után újra megtaláltalak...nem akarom,hogy eltűnj az életemből...sőt azok után,amit tettem veled akkoriban...Kérlek,bocsáss meg. - a földön összerogyva nézett fel rá egyik kezében a fegyvert fogta másik kezével pedig Zero ingujját húzta és sírt.
-Én sajnálom...menjünk innen.- húzte fel kezénél fogva Ayamét.
-És...most mi lesz? Minorunak ne szóljunk? Hol lehet...?
-Mielőtt ideérne jobb lesz távozóra fogni. A helyzetünkből adódóan ránk foghatja..
-Értem.
Azzal elindultak kifelé...Kint újra szállingózott, és esteledett. Hamar havas lett Ayame haja. Lassan eltűntek ők is az erdő felé.
Minoru berontott. Az ablakok tárva nyitva, a függönyt a szél lengette. A földszinten látta a dulakodás és harc nyomait, és a vérfoltokat a padlón..majd követte a vércseppek nyomait...aztán a lépcső előtt elordította magát a fejéhez kapva.

-NEEE!!!                                                    : : :


Bűn az ablaka előtt állt. Egyik kezében vörös rózsát tartott. Beleszívott a közepébe... aztán méregetni kezdte...
-Milyen gyönyörű...Igen. Az. De csak addig,amíg emberi kéz nem érinti...- aztán a rózsa elporladt és a földre szóródott maradéka..Bűn megint rágyújtott. -Halál...és Vér...- fújta ki a füstöt.- Hm?..- nézte a csikket- Lassan le kéne szoknom...- nevetett fel halkan.- Hehh..."

Zero

[háát nem tudom mennyire lett morbid,vagy értelmes...miközben írtam,arra gondoltam, egyáltalán lesz ennek értelme, mert már annyira zavaros. Mondjuk jobb lesz múltat felidézni.^^ Remélem,azért ezzel a résszel nem vettem el senki kedvét, bár írtam ettől durvábbat is :P hát akkor majd jön a következő fejezet.. :)]
 

8. fejezet: Sakkbábuk bánata

"Maya a félig befagyott folyó mellett ült. Karjával átfonta lábait és ráfektette fejét. Nézte a lassan szállingózó hópelyhek hullását. Nosztalgikus érzés vette uralmába.
~Akkor is ugyan így esett. Lassan és csendesen. Miért kerít uralmába ez az érzés,...Bűn?- emelte fel tekintetét a hófehér felhős égre. Hajába pedig csomó hópehely csillant fel, majd olvadt el.
- Emlékek...? - szólalt meg egy hang.
- Hogyan? - lepődött meg,de még mindig nem mozdult,csak az égre nézett. - Miattam ne fájjon a fejed,..Ryo. - húzta össze szemeit,és édesen elmosolyodott.
- De..én akarok!- ölelte át hátulról Mayat.
-Hahh...- döbbent le.~Miért ragaszkodik így hozzám?
-Oka-san...
- Nem vagyok az anyukád, Ryo..- húzta magához,majd maga elé állította a fiút.
- Tudom.- haja szemébe hullt.
-Bűn mit mondott neked?
-Semmit...csak hallottam,hogy ébren vagy, és szabad.^^ Látni akartalak már annyi év után.- biccentett. Fekete rövid haja neki is tele lett a hópelyhekkel.
-Hm.- mosolyodott el a lány, aztán lesöpörte a havat a kisfiú fejéről. - Aranyos vagy...de...a szabadsághoz még sok idő kell,hogy elérjem.
- De az vagy! - kissé odébb lépett, majd körbe-körbe lépdelt az égre nézve mosolygott, olyan ártatlannak tűnt. - Nézd! Láthatod, érintheted magad is a hulló havat, érzékelheted a környezeted! Szerintem ez az szabadság!
-Szóval arra gondolsz,hogy...
-Nem!- vágott közbe - nem...ahonnan szabadultál,hanem az a lány,akiben kellett élned...
-De én a része vagyok!!
-És? Külön- külön is része lehetsz., nem?^^ - majd...lehajtotta arcát.- Azonban..másért jöttem...-vészjósló lett hangja.
-Ryo...- mosolyodott el- Külsőre nagyon aranyos vagy,..de belül...
-Hm...örülök,hogy nem vagy naiv...már.
-Nem...sosem voltam az. Ilyet ne is mondj..- emelkedett fel- hiszen te is tudod...akkoriban...
-Igen. Emlékszem akkor még a lány testébe voltál. - aztán témát váltott- Te is arra gondoltál amire én?- vigyorodott el.
-Hogy úgy okozzunk neki fájdalmat,hogy a számára legkedvesebbet,akit szeret azt pusztítsuk el? Nos...nem tévedsz.
-Voltál már nála?
-Igen. Rendesen meglepődött. - halkan felkacagott.
-Hát nem csodálom,hiszen annyi idő után...
-Azonban, azon gondolkozom,hogy Ayame hol lehet...- merengett el- Tudom rátalált Zerora..de... a jelenlétük olyan semmisnek bizonyul.
-Lehet nem is élnek.- kacagott fel a fiú.
-Fogd be! Ez nem igaz!
-Jól van na...Ryo tudod,hogy csak viccel.
-Ezzel nem lehet viccelni...- sziszegte fogai közt.
-Bocsáss meg, hiszen neked fontos ő..- nézett félre.- De aki nem fontos annak árthatunk!
-Valóban.




-Hm..Hm..Hm..- dobta el a csikket Bűn- Maya és Ryo találkoztak...hmph..ironikus párosítás...- aztán felemelkedett, oda sétált az ablakához és nézte a hulló hópelyheket.
~Most is úgy esik. Igen Maya,...emlékszem. - majd meggyújtott egy újabb cigarettát. A füstjét lassan kifújta. ~ Bástya? Most vajon sejted mi lesz? Készülj fel...vagy...-aztán halk zajt hallott..- Hm? Ki a fene lehet az? - lépdelt el íróasztala mellett..aztán mikor odanézett látta,hogy a futó sakkbábu eldőlt. - Vajon te melyik áldozat vagy? - nyúlt hozzá és markába vette, majd újra kifújta a füstöt, a bábura.
Aztán újra lehetett hallani valami zajt,azonban ez hangosabb volt az előzőnél.
-Ki háborgat ilyenkor? - kérdezte hangosan. Hunyta le szemeit,hogy jobban érzékelhesse ha megint hall valamit.
-Bűn! Én vagyok az!
Gyorsan kipattantak szemei. Látszólag nem lepte meg a hang tulajdonosa,akit felismert,de belül nagyon is meglepett volt.
-Mit keresel itt?
-Bemehetek?
-Nyitva...- indult el az íróasztalához, és leült.
Minoru lépett be...
-Hm. Kellemes meglepetés, Bástya. Mi szél hozott erre, ilyen szép téli napon?
-Hmph. Ismerem a tenyérbe mászó modorodat,de szerintem sejted miért jöttem ide.
-Hmph.-vigyorgott, és kezére támaszkodott- Megint ezzel vádolsz meg. Hmm...- vette ki a szájából a csikket és leszórta róla az elégett részt.- Lássuk csak...talán azért,hogy kiderítsd mi történik a háttérben? - nézett vele farkasszemet.
-Chh...- közelebb lépett az asztalhoz- Én válaszokat akarok arra,hogy miért nem hagytok minket békén..., Akane, nekem ő nagyon fontos. Szeretem, és nem akarom,hogy emiatt baja essen,vagy belekeveredjen.
-Megható...- lépett egyet a futóval.-Nos annyit megkaphatsz válaszként,hogy te kezdted. Nekem adtad a gyalogost. Hogy vigyázzak rá,mert te nem akarod,hogy ismerjen,hogy abból baja eshet ha a közeledben marad.
-Ez nem válasz!- vágott rá az asztalra, a sakkbábuk pedig eldőltek,csak a király maradt állva.
-Hmph. Tudtam,hogy ezt mondod. - aztán markába vette a királyt- Amúgy mit is mondtál? Hogy az a lány neked fontos és szereted...? Nem akarod,hogy bántódása essen...lássuk csak. Akkor még is mit vesztegeted az időd és vagy mellette? Mielőtt....megölnék. - nézett fel egyik szemével démonian.
-Hahh?...-Minoru ledöbbent, hátrálni kezdett. -Ez...ez..- majd hanyatt-homlok kirontott és nyitva hagyta az ajtót annyira előrerohant,hogy nem törődött a környezetével.
-Az ostoba. Látom vele sem tanították meg,hogy maguk után illik becsukni az ajtót. Főleg más házában...Hmm...Igaz? Hmph...- sejtelmesen elmosolyodott, már-már démoni mosolyra hasonlított...~ Maya...érzem a vérszagot...remélem nem a tiéd...

[nos ennyit erről a fejezetről x"D. még a közelébe sincs a mészárlásnak xD. De a következőben... utána ha lesz ihletem elég, emlékezés lesz.^^
Sayuri= Maya ugyanaz,csak névváltoztatást igényelt számomra^^]

7. fejezet: Sakk-matt

"Már hajnalodott. Négy óra felé járt az idő. Bástya a kanapén feküdt.
~Megint egy nyugtalan éjjel...Esni fog...- aztán kipillantott az ablakon. Szél fújt. Viharfelhők takarták el a kék eget. De úgy tűnt hamarosan,inkább hó fog esni.
Kopogást hallott.
-Én vagyok az...Akane...Bejöhetek?
-Bejöhetsz...-bökte ki az orra alatt.
-Sajnálom,ha zavarlak...- nyílt az ajtó.- Csak kérdezni szeretnék tőled valamit.
-Mond csak.
-Úgy veszem észre..,mintha mostanság.., kerülnél.
-Hah?- ült fel.
-Nem alszol velem...mintha itt sem lennék...-nézett félre- Talán már..,nem szeretsz..?
-Ez...te is tudod,hogy nem igaz...- kétkedett a szavakban,de belül tudta,hogy valóban így áll a helyzet.
-Miért hazudsz??- és kirontott a szobából.
-Hm..- riadt fel az ágyában...-Csak..egy...rémálom...- kelt fel, és az ablakhoz ment. Kint már a hó szállingózott.
-Hajnal van,és te már fent vagy...? - hallatszott a sötétből egy vészjósló hang. Gúnyos mosolya villant fel.
-Hogyan?
-Örülök..,hogy újra láthatlak...ennyi idő után.- közeledett, kopogtak cipői.
-Te..meg..
-Hogy mit keresek itt? Hmph..-félmosolyra húzta ajkát- Hét év után..gondoltam meglátogatlak.
-Bűn hol van?
-Hajj, most is mint mindig mással foglalkozol,s nem velem...nem csodálom,hogy Ayame elhagyott.
-Ebbe te szólj bele...- sziszegett fogai közt.
-Miért,hiszen a része vagyok...jogom van közbeszólni...Hahahaha..-visszhangzott kacagása...és lassan elhalkulva eltűnt.
-Chh...- az ablaküvegbe vágta öklét dühében.~Még is mi a fene folyik itt?...

Fent a toronyszobában, Bűn megint sakkozott.
-Sakk-matt..- aztán elmosolyodott. Kezén támasztotta fejét. Unatkozott.
-Oto-saan!!!- futott be egy kisfiú. - Mit csinálsz?
-Mit akarsz,..kölyök?
-Játszani...
-Neked csak azon jár az eszed..,Ryo.
-De Oto-san...-húzta a férfi ruhaujját. - Tudod...Ryo ilyen játékos...-biccentett a kisfiú.
-Mondtam kölyök, ne hívj apádnak...- rántotta el a kezét.- Attól,hogy viselem gondodat nem kell így közel állnod hozzám...
-Értem...Bűn. - aztán a fotelhoz lépett, lehajolt a baltáért.
-Megint mit tervezel?
-Semmit...- vigyorgott, a válla felett nézett vissza.- Csak szórakozni akarok...- és elindult maga után vonszolva a baltát. És becsukta maga mögött az ajtót.
-Hmph...ostoba kölyök."