Homály fedte az egész környéket. Köd, ahol a szem ellát. Poros, kopár, pusztult talajföld húzódott, gyenge, hideg meztelen talpam alatt. Remegek, és fázom. Rongyba tekert vékony hófehér testem, szellemként járkál idők óta ezen a vidéken. Csak a szellő barátságos itt egyedül, ami lágyan megcirógat ahogy az arcomhoz, és a vállamhoz ér. Minden olyan félelmetes...Aztán a lábamba ütközött valami. Leguggoltam. Egy szakadt játéknyúl hevert a földön. Kezemmel lassan megérintettem. Csodálkoztam, hiszen ez az enyém, gyermekkorom emléke. És,hogy került ide? Magamhoz fogtam, és tovább sétáltam,mintha reményem lenne,hogy kijutok innen valaha...
Ez a hely, megállt. Üres, kihalt, és néma. De ez a világ is létezik, és él. Vajon van e másik hely, ahol még pillanatoknak lehet élni? Vajon ez a hely, miért lett ilyen? Vagy sosem volt jobb? Így jött létre, ez maradt, ez lett a véglet?
Idő és tér. Kezdet és Végzet. Hol léteznek ezek itt? Miért látszik céltalannak ez a hely, és miért kerültem ide? Nem emlékszem. Csak itt ébredtem. Nem születhettem ide, volt múltam, azok az idők megmaradtak nekem. Mégis a jelenem kimaradt, amikor itt találtam magam.
[ ..hát magam sem tudom, miért alkottam meg ilyen hangulatú képet, nem kötöm semmihez, csak jött valami, ha úgy akarom mondani: semmi jelentősége, nem ihlet... ]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Véleményre, kritikára adok, nem kötekedésre, és nyelvtani kötözködésekre. ^^