Benned van a hiba

Én: 
Te ugyanolyan vagy,mint én. Szánalmas vagy, csak sajnáltatod magad. A léted, azt, hogy undorotsz magadtól, hogy az a test amiben élsz egy romlott, különc, rothadó lény. Hogy amikor már ígyis az utolsó csepp van hátra, váratlanul még jobban rád zuhan minden. Te vagy az oka mindennek, mert nem értenek, mert te különb vagy, s nem azért, mert te büszke vagy erre, hanem mert azt utálod,hogy ilyen különcnek születtél. Milyen kár, eddig bírtad, ezt a szánalmat. Türelmes vagy, hogyne te oly erős vagy, mondják néhányan... De legtöbbször a Többiek a szemedbe mondják, hogy valójában nem érsz semmit, érzékeltetik,hogy nem tartozol közéjük, egy cseppett sem...te egy senki vagy.
Csak nézd végig, ér valamit ez? Érsz bármit is...? Miért? Talán kéne? Már a f*szod ki van az egésszel, mindennel, úgy ahogy van, nem konkrétan személyek, tények, vagy helyek, hanem a világgal...amiben te vagy egyedül olyan, aki másképp gondolkozik egy adott dologról,mint a Többiek...Te neked mindig van kettő, az egy helyett. Te mindig lassabban érsz el odáig, ahová mindenki más. Te hülye vagy ehhez, mindenhez..., te szánalmas vagy. Te magad vagy a hibája az egésznek. A léted amit úgy gyűlölsz, megvetsz, - még a legnagyobb ellenségednek is jobbat akarsz, mint magadnak- azért gyűlölöd, mert a Te léted másképp reagál, érez, tenne ... Szósincs arról,hogy te ettől nagynak képzeled magad, vagy előbbre valónak, nem egyáltalán nem, számodra ez átok, romlottság...,hogy létezned kell...
Amikor eszedbejut, hogy égnél, ahogy a tűz belédmar, mélyen és a forróság csíp, és lüktet tőle a bőröd, ahogy lemarja a bőröd, és érzed azt a ki nem állható szagot, és közben levegőért kapkodnál, de a torkod is ég, síkítanál, hogy azzal levezesd a fájdalamad, de nem tudod...és amikor belegondolsz, egyben nem számítana, de mégis számít. 
Vagy ha egyedül akarnál lenni, magányosan, lehet már ápolatlanul, mocskosan, piszkosan..., mégis bánnád, de mellette nem is.
Lehet már magad sem érted, lehet már belezavarodtál, lehet kivizsgálásra van szükséged, lehet már idegileg összeomlottál...lehet, nincs szükség rád.
És ez igaz? Nem..., nem igaz. Mert olyan vagy, mint én, semmi okod arra, hogy sajnáltasd magad. Neked mindenned megvan, mindenki szeret, kedvel, és megért. Te csak kényes vagy és nagyszájú, te csak lázadó vagy, mint minden más lány. Hazugság, amit hiszel, csak túlreagálod az egészet. Nincs olyan,hogy különb, nincs olyan, hogy más, mindenki ugyanolyan szinte, nincsenek Többiek...Kitaszítottnak érzed magad, különcnek? Hol élsz? Neked csak az a bajod, hogy el vagy kényesztettve, hogy a mocskos kis segged alá a kedvedbe járjon mindenki, hogy ne elrothadjál, hanem álljál meg végre. Csak azért csinálod, mert nem figyelnek rád, mert a figyelmet várod, ezért panaszkodsz jobbra - balra. Hazudsz, magadnak is, és mindenki másnak... észre sem veszed a súlyát. Egyedül itt nem hiba, hanem hülye vagy.

Én: 
Igen... én kényes, és hülye vagyok. Hogyne. Azonban az előtte való dolgokban nem hazudtam! Össze vagyok zavarodva, és azt sem tudom, hogy üljek e vagy álljak, nehogy már azért is megszóljon valaki..., vagy hogy a testem milyen, a létem, a belsőm, az is rothadna el, igen ezt gondolom...Mindig van rá nyomaték, hogy milyen egy utálatos, különc személy vagyok, de valahogy ráhibázom, és még kerül rá valami, amitől már eddig vagyok..