Egy másik idő...

Csak az órát bámultam.Ami lassan, megállt. Tik-tak, tik-tak...Mintha a szívverésem lenne. Egy üres szoba közepén ültem. Homály fedte a szobát, mintha rejtvény lenne az egész helyiség. Én csak mereven bámultam a mellettem heverő testre. Magam sem értettem mi történt pontosan. Azt éreztem, félek. Remegés járt át már egy ideje, a kifolyó könnyem rászáradt arcomra, ajkaimmal tátogtam valamit, de hang nem szűrődött ki rajta. Néma volt a világ onnantól számomra. Egy megfagyott idő, az ürességben, a semmiben létezve. A test nem mozgott, gyönyörű szemei nem nyíltak ki többé, úgy éreztem magányba maradok mindörökre. Mintha őszinte mosolya arcára fagyott volna. Tudatlanul feléje indult kezem, és hűvös arcához érintettem ujjaimat. Oldalra döntöttem fejem, és fényes, fekete hajába túrtam az ujjaim. Majd elvettem a kezem, és újra zokogás tört ki belőlem. Nem ismerhettem, tudtam mélyen, sosem voltam közel hozzá, még is számított, számított, többnek láttam, mint a többieket.
Hirtelen megváltozott valami...
Mintha az idő újra elindult volna, az óra tovább ketyegett, és felnéztem rá. A résnyire nyitott ablakon beszökő fuvallat meglengette a függönyt, és simogatóan a vállamon végigfutott rajta. Úgy éreztem elmúlt minden,amit előbb láttam, mintha a könnyeim nem is érintették volna száraz, fehér arcom, és ajkaim nem remegtek volna a félelemtől, aztán valaki a fülemhez hajolt.
-Vicceltem...-lihegve suttogta, még is kellemes hangon. Ettől felébredtem, és felnéztem rá. Csodálkoztam. Az előbb teljesen mást láttam, most meg mosolyogva itt állt mögöttem.
-De én...-nem engedte,hogy befejezzem, ujját a számra tette.
-Nyugodj meg, minden rendben.
Örömkönny csordult le arcomon, ahogy gyönyörű szemeibe elmélyedtem , és amit előbb láttam, számomra nem is létező időnek véltem. Pedig, megtörtént, csak nem vettem észre, mert akkor már én sem voltam abban az időben. A mi időnk máshol folytatódott...




[nos érdekes monológ, igaz itt Yuyát képzeltem el a másik szereplőnek, de vehetjük Ciel és Sebastiannak is...hmph, pedig semmi szándékost nem szőttem bele, csak írtam magamtól, ahogy blogban az az érzés átjárt közben, és a Kokuhaku OST egyike segített :)]