-Elmehetnél már.
-Miért? - kérdeztem Én.
-Mert a hibád vagyok, ami fáj. - felelte rá Ő.
-Csak ezért?
-Csak? Szerinted nem elég indok?
-Nem. Hiszen én maga egy hiba vagyok. Akkor ha már bennem, vagy körülöttem az van, szinte nem látszólagos, elfogadom.
-De fáj.
-Fáj? Hmm...igazad van, fáj. Mártír, vagy mazoista nézetűnek is mondhatnak.
-Akkor én tűnök el.- indult el a sötét árny közelébe.
-Nem! Nem teheted! - rántottam vissza a karját.
-Miért? Visszamegyek, egy félhalottal mit kezdesz?
-Félhalott? Aki istennek képzeli magát...- engedtem a szorításból, és a karom visszahullott az oldalamra. Félrenéztem.
-Hehh...igaz. De te sosem hittél nekem. Azonban..megyek...
-Nem! Nem menekülsz...
-De az álarcok felfalnak, így is -úgy is.
-Feladtad?
-Mondd annak aminek szeretnéd...- sütötte le szemeit.
-Egy kellemetlen félreesés vagy, tudtad?- az arcába néztem olyan fintorral,mintha utálnám, de csak sajnálatot mutattam valójában.
-Te tettél tönkree!!- nekifutással támadt egy másik.
-Hé!Hé!- húztam vissza a másikat.- Ne támadj, nem éri meg...
-De, mert ő mindig az életembe gázolt!- vágta a szemem közé.
-Hogy?-néztem rá meglepetten.-Nem azt látom a szemedben..
-Tudom, hogy te is meg akarsz bántani...-mondta ő és visszább húzódott- Mert senki nem kedvel, mindenki utál.
-Utál? Eszednél vagy?- támadtam rá a kérdéssel.- Én nem utállak!! Soha nem utálnálak...legalábbis nem adtál rá okot.
-Majd lehet rájössz...
-Elég!- közbe szólt, és felvette álarcát.- Belefáradtam...
-Hmph...tudom, te már oly sok mindenbe.- sütöttem le szemeim.
-Csak várd ki a végét...
-Ígéret...milyen ígéret ez, amikor te sem tudod biztosra? Én sosem tettem ígéretet, nehogy az legyen a pofára esés,hogy nem tettem eleget annak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Véleményre, kritikára adok, nem kötekedésre, és nyelvtani kötözködésekre. ^^